Pesti Srácok

Index: MSZP-s utasításra tiltották ki a baloldali Egyenlítő főszerkesztőjét

Index: MSZP-s utasításra tiltották ki a baloldali Egyenlítő főszerkesztőjét

Távozik az Egyenlítő TV blog éléről Németh Gábor alapító főszerkesztő - értesült az Index. A hírportál szerint a baloldali blog eddigi vezetője nem önszántából jelentette be munkatársainak is, hogy kilép. Németh arra hivatkozott, hogy az MSZP egyik befolyásos politikusa tiltatta ki, és vonatta meg szerkesztői hozzáférését. Az MSZP-sek szerint viszont Németh zsarolta meg a párt politikusait információk kiadásával, ezért került sor a végleges szakításra.

Németh szerint nem tud tovább a blogon, a blognál dolgozni "mert az MSZP legtetején valakik úgy gondolták, hogy egy-két szerzőtársamat megkörnyékezve letiltják a hozzáférésemet, és erőszakkal átveszik az irányítást a számukra értékes kommunikációs felület felett". A 40 ezres Facebook-táborral rendelkező MSZP-s blog eddigi vezetője az részleteket egyelőre nem akart elárulni, de ígérete szerint az ügy hátterét és a blog működését befolyásoló, „az abszurditás határait súroló MSZP-s kéréseket" szombaton fogja kiteregeti. Nem akárhol: ígérete szerint az MSZP Jókai utcai pártszékháza előtt tart majd sajtótájékoztatót.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.