Pesti Srácok

Lovász László matematikus lett az MTA új elnöke

Lovász László matematikus lett az MTA új elnöke

Ahogy várható volt, Lovász Lászlót, Széchenyi-nagydíjas és Wolf-díjas matematikust választották meg a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökének az intézmény 185. közgyűlésén kedden. Lovászt a voksok 61,8 százalékával választották elnökké a zárt ülésen - olvasható az akadémia honlapján. Az elnöki posztért Lovász László mellett Maróth Miklós klasszika-filológus és Németh Tamás agrokémikus indult. Az új elnök megbízatása 3 évre szól. „A tudóst nem az elérhető díjak, hanem az elérhető eredmények mozgatják: kutatási eredmények, tanítványainak sikerei, egy újszerű könyv megírása” – mondta korábban a Népszabadságnak Lovász László. 1999-ben neki ítélték a matematikusok Nobel-díjának tekintett Wolf-díjat, 2001-ben Corvin-lánccal, 2007-ben Bolyai János alkotói díjjal tüntették ki. 2008-ban Széchenyi-nagydíjat kapott, 2010-ben elnyerte a japán Nobel-díjként is emlegetett Kiotó-díjat, 1982 után másodszor 2012-ben ismét Fulkerson-díjas lett.

A Népszabadság teljes cikke itt olvasható, fotó: nol.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.