Pesti Srácok

Nyomoz a rendőrség a debreceni városvezetők floridai utazása ügyében

null

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság - az Együtt-PM politikusának feljelentése nyomán - elrendelte a nyomozást a debreceni fideszes képviselők és önkormányzati alkalmazottak tavaly őszi "botrányos" floridai utazása ügyében - közölte a szövetség szerdán az MTI-vel.

Tudatták, hogy Káposznyák István, az Együtt-PM debreceni politikusa április 14-én ismeretlen tettes ellen tett feljelentést hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás, hűtlen kezelés, költségvetési csaláshoz kapcsolódó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség elmulasztása és költségvetési csalás bűncselekmények elkövetése megalapozott gyanúja miatt.

Sajtóhírekre hivatkozva felidézték: tavaly novemberben debreceni delegáció utazott egy floridai energiakonferenciára, az utazáson az önkormányzat és számos városi cég vezetői, így a DH-Szerviz ügyvezetője, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. vezérigazgatója, néhány hivatalnok, valamint Pajna Zoltán alpolgármester is részt vett. "A kiutazók által a legnagyobb közösségi oldalra feltöltött képek tanúsága szerint azonban a konferenciázás helyett a résztvevők napoztak, horgásztak, koktéloztak a tengerparton. Ráadásul, mint utóbb kiderült, a kongresszus szervezői nem is tudtak a magyar résztvevőkről" - olvasható az Együtt-PM közleményben.

PestiSracok facebook image

Az érintett cég- és városvezetők tavaly novemberben - miután az ügy országos visszhangot kapott - közölték: saját költségükön és szabadságuk terhére utaztak.

A rendőrség az MTI-nek későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.

Korábban a Pestisrácok is írt az ügyről, ezekről itt és itt olvashat.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.