Pesti Srácok

Rogán aláírását is meghamisították az ingatlancsalók

Rogán aláírását is meghamisították az ingatlancsalók

Rogán Antal V. kerületi polgármestert is meghallgatják tanúként a Pesti Központi Kerületi Bíróságon abban a 250 millió forintos kárt okozó ingatlancsalási ügyben, amelyben a vádlottak – az ügyészség szerint – hamis önkormányzati igazolásokkal több tucat embert vertek át olcsón megszerezhető önkormányzati lakásokat ígérve nekik - írja a hvg.hu. A hírportál szerint a becsapottak között van többek között Czomba Sándor államtitkár, Belénessy Csaba, valamint Árpa Attila és édesapja, Árpa József is. A 2007-2008-as ügy 2010 óta van a bíróságon, a tárgyalás azonban csak hétfőn kezdődött el.

A vádlottak közül nem biztos, hogy megjelenik a tárgyaláson O. György, aki a társai szerint a csalás szervezője volt, és a bíró közlése alapján nem tudni hol tartózkodik. A hvg.hu szerint nem csak a bíró örülne, ha előkerülne, más hatóság is szeretné megtalálni - vele szemben húsz elfogatóparancsot adtak ki. A csalók Rogán Antal aláírásának lemásolásával gyártották a hamis papírokat, amelyekkel O. György igazolta, hogy az önkormányzat megbízása alapján jár el. Az áldozatoknak azt ígérték, hogy három hónap bérleti viszony után megvehetik a lakásokat. 2007. októbere és 2008. márciusa között 116 emberrel állapodtak meg arról, hogy pályázatot „adnak be” a lakásokra az önkormányzathoz. Az ingatlanokról volt egy lista, ez 88 címet tartalmazott, később további lakásokat vettek fel rá. A jelentkezőktől 400 ezer forint plusz áfa megbízási díjat szedtek be, illetve lakásonként egy- vagy kétmillió forint sikerdíjat fizetettek be. Mindezeket az összegeket az ügyfelek úgy tették le a szerződés aláírásakor, hogy a lakásokat még csak nem is látták.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Femina.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.