Pesti Srácok

Rogán: Gyerekes lépés az MSZP kivonulása

Rogán: Gyerekes lépés az MSZP kivonulása

Tiszteletlen és gyerekes lépésnek minősítette a szocialista képviselők szombati kivonulását a parlamentből a Fidesz frakcióvezetője - írja az mno.hu a Hírtv-re hivatkozva. Rogán Antal a tévé P8 című műsorában azt mondta: a szocialisták nem tudják elfogadni a választók döntését. „Egész egyszerűen azért vonultak ki, mert nem bírják elviselni a vereséget. <…> Én nem gondolom, hogy mondjuk a magyar kereszténydemokrácia és a magyar nemzeti közép képviselői szívesen hallgatták végig Horn Gyula eskütételét a parlamentben ’94-ben – akkor én még nem voltam ott. Senki nem mondhatja, hogy szívesen hallgattuk végig Gyurcsány Ferenc eskütételét 2006-ban, de végighallgattuk, mert ezt kívánta meg a tisztelet. Ez minden választó tisztelete, ezt ne felejtsük el! A kormány minden választót képvisel, ahogy a miniszterelnök is nyilvánvalóvá tette. Azért vagyunk ott közösen (a parlamentben – a szerk.), hogy ezt a tiszteletet kifejezzük, adott esetben az iránt, aki megnyerte a parlamenti választásokat” – fogalmazott Rogán Antal.

A teljes cikk a videóval itt olvasható. Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.