Pesti Srácok

Hunvald visszatérne embereivel a VII. kerület vezetésébe

Hunvald visszatérne embereivel  a VII. kerület vezetésébe
Gál György és Hunvald György a polgármesteri hivatalban. Egy kis PR-akcióért sosem kellett a szomszédba menni

A korrupciós ügyekbe keveredett Hunvald György és köre igyekszik visszaszivárogni az önkormányzati választásokon a VII. kerület vezetésébe – derül ki a Magyar Nemzet birtokába került dokumentumokból. A lap információja szerint a háttéregyeztetések már javában zajlanak az egykori MSZP-s és SZDSZ-es helyi vezetők között.

Fővárosi szinten ugyan nincs hivatalos egyeztetés a baloldali pártok között az őszi önkormányzati választásokon való indulásról, a kerületekben azonban már egy ideje folynak a tárgyalások. A Magyar Nemzet szerint az egyik fő tárgyaló Molnár István, aki akkoriban a kerületi SZDSZ-t vezette, többen a nem jogerősen nyolc és fél évre ítélt Gál György szintén SZDSZ-es volt gazdasági bizottsági elnök bizalmasának tartják. Molnár most az Együtt–PM meghatalmazottja, Szigetvári Viktor és Juhász Péter társelnök is hozzájárult, hogy a pártszervezet nevében egyeztessen.

Egy másik dokumentum arról árulkodik, hogy Molnár a kerületben Devosa Gábort javasolta polgármesterjelöltnek. Devosa neve sem ismeretlen, Hunvald MSZP-s helyettese volt korábban. – A magam részéről minden megoldásra nyitott vagyok, hogy október 5. után közösen és ismételten mi vezessük a kerületet – írta az MSZP helyi elnökének, Kiss Pál Tibornak. A lap forrásai szerint azonban az Együtt–PM vezetése – Molnár javaslatával szemben – valójában Pápa Leventét, a pártszövetség gazdaságpolitikusát látná szívesen polgármesteri indulóként.

PestiSracok facebook image

Hunvald György is igyekszik visszatérni a kerületi életbe, a Magyar Nemzet úgy tudja,, már az országgyűlési választások előtt is besegített a baloldali pártok közös jelöltjeként induló DK-s Oláh Lajos kampányába. Hunvald jelenleg a Kúria heteken belül esedékes döntésére vár, miután az első- és másodfokú bíróság is másfél év börtönbüntetésre ítélte más mellett hivatali visszaélés miatt. Szocialista források szerint kedvező ítélet esetén az MSZP csak akkor állna be mögé, ha a többi párt is elfogadja személyét.

MNO

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.