Pesti Srácok

Minisztériumi költözés: A pestieknek arcul csapás, de van benne ráció

Minisztériumi költözés: A pestieknek arcul csapás, de van benne ráció

Érdekes és váratlan döntés egy olyan kormányzattól, amely eddig inkább a központi irányítás elvét követte – nyilatkozta a Népszabadságnak Rechnitzer János térségkutató, egyetemi tanár arról az elképzelésről, hogy több tárca székhelye belátható időn belül vidéki városba kerülhet. A győri Széchenyi István Egyetem professzora szerint a közigazgatás decentralizálása Európa országai közül elsősorban a franciáknál és a németeknél indult el. A francia folyamatokat lelassították ugyan az elképzeléseknek ellent álló, azokat részlegesen bojkottáló bürokraták - akiknek az erejét Magyarországon sem szabad lebecsülni –, ám bizonyos közigazgatási tevékenységek szervezeteinek vidékre költöztetése így is életképesnek bizonyult.

„Ha belegondolunk, a Földművelési Minisztérium nagyobb joggal működhet abban a Debrecenben, ahol igen színvonalas az agártevékenység szakmai tudományos háttere, miközben a város környékén erős a mezőgazdasági potenciál” – értékelte a helyszínválasztást a régiókutató. A szakember hasonló szempontok alapján természetesnek nevezte, hogy a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága valószínűleg Kecskemétre költözik.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Nol.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.