Pesti Srácok

Újrakezdődik a Hagyó-per tárgyalása

Újrakezdődik a Hagyó-per tárgyalása

Július elsején újrakezdődik a Hagyó-per tárgyalása a Kecskeméti Törvényszéken. Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivője tájékoztatása szerint az első tárgyalási napon a per korábbi anyagát ismerteti a bíróság. Az ügyet ismét Hadnagy Ibolya büntetőtanácsa tárgyalja. A vádlottakat nem hallgatják meg újra, de vallomásaikat felolvassa a tanácselnök, így gyakorlatilag újrakezdődik a per. Az iratanyag ismertetésére öt napot tervez a büntetőtanács, majd a tárgyalás várhatóan szeptember 9-én folytatódik.

Hagyó Mikóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét és 14 társát folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A vád szerint Hagyóék másfél milliárd forintos vagyoni hátrányt okoztak a BKV-nak. A volt szocialista főpolgármester-helyettest 2010. május 26-án helyezték előzetes letartóztatásba, majd 2011 februárjától 2011 júniusáig házi őrizetben volt, azóta szabadlábon védekezhet. Ügyét Kecskeméten tárgyalták, majd áttették a Fővárosi Törvényszékhez. Májusban viszont Kónya István, a Kúria elnökhelyettese közölte, hogy a legfelsőbb bírói fórum döntése értelmében ismét a Kecskeméti Törvényszéknek kell tárgyalnia a Hagyó-pert, és a május 5-én meghozott kijelölő végzést már postázták, az ellen jogorvoslatnak nincs helye.

Forrás és fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.