Pesti Srácok

Ferenc pápa: a pedofil papoknak nincs helyük az egyházban

Ferenc pápa: a pedofil papoknak nincs helyük az egyházban

Isten és az egyház arcát megszentségtelenítő súlyos bűnnek nevezte a papok által elkövetett szexuális visszaélést az áldozatoktól és családjaiktól bocsánatot kérő Ferenc pápa hétfőn, amikor a Vatikánban hat áldozattal találkozott.

A pápa kijelentette: a kiskorúakkal visszaélő papoknak nincsen helyük az egyházban. Elődeihez képest sokkal erősebben fogalmazva bocsánatot kért azért, hogy az egyház vezetői hallgattak, amikor az eseteket jelentették az áldozatok. Ezzel a hallgatással megfogalmazása szerint az egyház “további szenvedést okozott“.

Ferenc pápa a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában a papok által elkövetett szexuális visszaélések áldozatai előtt mutatott be szentmisét. Homíliájában “Isten népe előtt, az egyház nevében” bocsánatot kért az áldozatoktól és családjaiktól a papok által elkövetett “bűnökért és súlyos bűncselekményekért, amelyek gyógyíthatatlan fájdalmat és sebeket okoztak”.

PestiSracok facebook image

Ferenc pápa úgy fogalmazott, régóta terheli lelkiismeretét a gyermekeken elkövetett erőszak, az áldozatok szenvedése, akik gyakran öngyilkosságot követtek el.

“Mindent meg kell tennünk, hogy hasonló bűnök soha többé ne forduljanak elő” - hangoztatta az egyházfő. Egyháza és püspökei nevében elkötelezte magát az esetek kivizsgálására, valamint nagyobb figyelemre is a papképzésben. Arra kérte a kiskorúak védelmére kinevezett vatikáni bizottságot “megfelelő politikát dolgozzon ki a kiskorúak védelmében”.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.