Pesti Srácok

Mazsihisz-elnök: a kormány markánsabban álljon ki Izrael mellett!

Mazsihisz-elnök: a kormány markánsabban álljon ki Izrael mellett!

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke arra kérte a magyar kormányt, hogy "a jelenleginél sokkal határozottabban ítélje el a Hamász terrorcselekményeit, és markánsabban álljon ki Izrael önvédelmi joga mellett".

Heisler András a Békés demonstráció Izraelért című vasárnapi rendezvényen, amelyet a Mazsihisz és Hit Gyülekezete szervezésében a budapesti Dohány utcai zsinagógában tartottak, azt mondta, a demonstrációra érkezők kiállnak Izrael és a béke mellett, elítélik a fundamentalizmus minden formáját, és elutasítják emberek és országok terrorizálását. Arról beszélt, hogy az izraeliek erősek, és ha kell, megvédik magukat. Úgy fogalmazott, nincs ember, nincs kormányfő, nincs ország és nincs nemzetközi szervezet, amely elveheti tőlük az önvédelem jogát.

Heisler András szerint nincs ma ország a földkerekségen, amely ennyi mindent tolerált volna, mint Izrael, "tűzszünetet javasolt, békét parancsolt". Hozzátette: a Hamásznak azonban Izrael elpusztítása a célja, "akár a tűzvonalba terelt ártatlan palesztin gyermekek halála árán is". Izraelnek joga megvédeni saját országát, polgárait. Minden erejével, ám a lehető legkevesebb áldozat vállalásával - mondta.

PestiSracok facebook image

Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete beszédében kijelentette, hogy Izrael nem a palesztin nép és nem az iszlám ellen harcol, hanem a terror ellen. A diplomata - akit percekig tartó ovációval fogadtak az összegyűltek - hangsúlyozta, hogy nem akarták a háborút, rákényszerítették az izraeli népre, de a küzdelemben helytállnak, mert nincs más választásuk. A hazájukért, a békéért, a zsidó otthonért küzdenek a "náci ideológiát képviselő Hamász terrorszervezet" és az Iszlám Dzsihád ellen - mondta. A nagykövet háborús bűnnek nevezte, hogy Izrael sűrűn lakott területeit vagy a kibucokat támadják. Az is háborús bűn, amikor mecsetekből, iskolákból és kórházakból lövik az izraeli nőket és gyerekeket, és mindeközben civileket tolnak maguk elé - tette hozzá. A Hamász és az Iszlám Dzsihád felelős a civil palesztin áldozatokért - emelte ki Ilan Mor. A nagykövet végül mindenkit arra kért, hogy imádkozzon az izraeli népért és az izraeli katonákért, majd felszólítására a magyar és izraeli zászlókat lobogtató tömeg azt skandálta, hogy "Izraelnek igaza van".

Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének vezető lelkésze arról beszélt, hogy minden tisztességes kereszténynek támogatnia kell Izrael harcát az iszlamistákkal szemben. A demokratáknak azért, mert "Izrael az egyetlen demokratikus ország a Közel-Keleten", a "hazafiaknak" pedig azért, mert az iszlamisták fenyegetést jelentenek a "nemzeti felfogású emberek" számára is. A térségben csak egy erős Izrael tudja garantálni a tartós békét, és a cionizmus messzemenően tiszteletben tartja a különböző nemzeti identitásokat - hangsúlyozta. Az antiszemiták és neonácik kritikátlanul teszik magukévá az Izraellel kapcsolatos iszlamista hazugságokat, az uszító szándékot annak érdekében, hogy "megtévesszék honfitársainkat", mindezt a nemzet és a keresztény értékrend védelmezőjének szerepében tetszelegve - fűzte hozzá. Végül a Hit Gyülekezete nevében támogatásáról biztosította az izraeli népet.

A demonstráción bejelentették, hogy Mazsihisz, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány Izrael háború által fenyegetett területeiről közösen utaztat balatoni táborozásra izraeli gyerekeket. A résztvevők azzal is kifejezték szolidaritásukat Izrael mellett, hogy aláírtak a zsinagóga előtt egy erre a célra kifeszített vásznat, illetve egy magyar nemzetiszínű lobogót is.

A szervezők becslése szerint a demonstráción, amelyet a zsinagóga előtti Herzl Tivadar térre hirdettek meg, de a szakadó eső miatt a zsinagógában tartották meg, 4000-4500-an vettek részt. Az MTI tudósítói azt látták, hogy a háromezer ülőhelyes zsinagóga zsúfolásig megtelt, a padsorok között is álltak, illetve több százan a téren hangszórókból hallgatták a beszédeket. Az Izraelt támogató demonstrálók magyar és izraeli zászlókat lobogtattak. A magasba emelt transzparenseken olyan és hasonló feliratok voltak olvashatók, mint: "Gáza=Hamász", "Izraelnek ahhoz sincs joga, hogy megvédje polgárait?".

A zsinagóga előtt tíz ellentüntető jelent meg "Gyilkosok" és "Vesszenek a gyarmatosító cionisták!!!" feliratú molinókkal, egy árpádsávos és egy palesztin zászló is volt náluk. A zsinagógából távozók közül többen távolról szóváltásba keveredtek a kettős rendőrsorfallal elválasztott ellentüntetőkkel. Az egyik oldalról a "Nácik, oszolj!", "Éljen Izrael!", a másik oldalról "Itthon vagyunk", "Éljen Palesztina!" jelszavakat skandálták.

A rendezvényről távozva az MTI tudósítója azt látta, hogy rendőrségi tűzszerészek dolgoznak a zsinagóga épületénél. Az MTI értesülése szerint ismeretlenek pirotechnikai eszközt dobtak az épülethez, a nyomrögzítés idejére a zsinagógát bezártak.

Palesztin összesítések szerint a huszadik napja tartó gázai fegyveres konfliktus palesztin áldozatainak a száma meghaladja az ezret, a halottak többsége civil. A harcokban több mint hatezer gázai megsebesült. Az izraeli áldozatok száma megközelíti az ötvenet, túlnyomó többségük katona.

mti / MTI Fotó: Kallos Bea

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.