Pesti Srácok

Hillary Clinton: Izrael csak azt tette, amit tennie kellett

Hillary Clinton: Izrael csak azt tette, amit tennie kellett

Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter határozottan kiállt az izraeli hadsereg gázai beavatkozása mellett, és az övezetet irányító Hamász palesztin terrorszervezetet nevezte a jelenlegi konfliktus fő felelősének.

"Úgy gondolom, hogy Izrael azt tette, amit tennie kellett a rakétatámadásokra válaszul. Izraelnek joga van az önvédelemre" - mondta az egykori first lady a The Atlantic című amerikai lapnak adott interjújában, majd hozzátette: "jelentősen megnehezíti az izraeli válaszlépéseket, hogy a Hamász civil területeken rejti el a rakétáit, a műveleti központjait vagy az (Izraelbe vezető) alagutak bejáratait".

Arra a kérdésre, hogy az izraeli hadsereg megtett-e mindent annak érdekében, hogy elkerülje a polgári áldozatokat, Hillary Clinton azt válaszolta, hogy országához hasonlóan Izrael is megpróbált a lehető legnagyobb figyelmet fordítani a civilekre a célpontok támadásakor. "Végső soron a felelősség a Hamászé" - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

A potenciális demokrata párti elnökjelölt-aspiráns Szíria kapcsán is megszólalt és Barack Obama elnököt bírálta amiért az Egyesült Államok a szíriai polgárháború első szakaszában mindössze a partvonalról figyelte az eseményeket és nem segített hiteles katonai erőt felépíteni a rezsimellenes felkelések kezdeményezőinek. A volt külügyminiszter szerint ez a "kudarc" hatalmi vákuumot eredményezett, amelyet a dzsihadisták töltöttek be.

Hillary Clinton még nem közölte, hogy indul-e pártja elnökjelöltségéért, noha erre megfigyelők szerint igen nagy az esély. Egy nemrégiben készített felmérés szerint a demokraták 82, a republikánusoknak pedig az 51 százaléka vélekedett úgy, hogy Clinton meg is nyeri az elnökválasztást, ha ő lesz pártjának hivatalos jelöltje.

Forrás: MTI/hvg.hu

Fotó: cnn.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.