Pesti Srácok

Izrael felhagy a gázai hadművelettel

Izrael felhagy a gázai hadművelettel

Az izraeli nemzetbiztonsági kabinet szombaton úgy döntött, hogy nem tárgyal a Hamásszal, hanem egyoldalúan és fokozatosan befejezi a gázai hadműveletet és kivonul a térségből.

Izrael nem küldi el szombat este tárgyaló delegációját Kairóba a korábban tervezett tűzszüneti tárgyalásokra, de a katonai rádió kormányhoz közeli forrásai szerint ez nem jelenti, hogy néhány nap - öt nap vagy egy hét múlva - nem küldenek képviselőket Egyiptomba a megbeszélésekre. A hadsereg már felszámolta a Hamász radikális palesztin szervezet gázai alagútjainak döntő többségét, és egy-két napon belül teljesíti a szárazföldi akció megindításakor kitűzött célokat.

Szakértők szerint az izraeli katona pénteki elrablása nem változtatta meg az eredetileg eltervezett katonai lépéseket, nem vezetett az Erős Szikla hadművelet szárazföldi részének kiterjesztéséhez az övezetben, viszont megváltoztatta a hadművelet befejezésének módját, a Hamásszal eredetileg közvetítők útján tervbe vett tárgyalásokat.

PestiSracok facebook image

Joáv Mordeháj tábornok az arab nyelvű médiában felszólította a gázai övezet északi részén lévő Bét Lahíja és Al-Atatara palesztin lakóit, hogy térjenek vissza otthonaikba. Július 17-e óta első alkalommal mehetnek haza az ott élők, miután szombaton az izraeli hadsereg elhagyta az övezet szóban forgó északi részét.

A The Times of Israel című angol nyelvű izraeli honlapnak katonai források azt nyilatkozták, hogy a következő napokban több másik gázai lakónegyedbe hazatérhetnek a palesztinok, miután az izraeli katonák az ott található alagutak felszámolása után kivonulnak onnan.

Szombaton az esti órákig a Hamász fegyveresei hetven rakétát lőttek Gázából különböző izraeli települések felé, az izraeli hadsereg pedig péntek reggel, a tűzszünet összeomlása óta több mint kétszáz gázai célpontot támadott, köztük egy állítólagos fegyverközpontot az Iszlám Egyetem területén, továbbá több hamászos parancsnokságot.

Forrás: MTI

Fotó: Origo.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.