Pesti Srácok

Sikkasztással gyanúsítják az SZDSZ volt elnökét

null

Sikkasztással gyanúsítja a rendőrség Retkes Attilát - értesült az M1 Híradója. Az SZDSZ volt elnöke a gyanú szerint 2010 áprilisában azzal az indokkal vett fel a pártkasszából több mint négymillió forintot, hogy azt az SZDSZ Operatív Testületének döntése alapján egy krízishelyzetben lévő gyermekekkel foglalkozó alapítványnak adja, a rendőrök szerint azonban a támogatási szerződés valótlan tartalmú, az alapítvány nem létezik. Retkes szabadlábon védekezik.

A gyanú szerint a pénzt Retkes Attila 2010 áprilisában azzal az indokkal vette fel a pártkasszából, hogy azt az SZDSZ Operatív Testületének döntése alapján egy krízishelyzetben lévő gyermekekkel foglalkozó alapítványnak adja. A rendőrök szerint a támogatási szerződés valótlan tartalmú, az alapítvány nem létezik, a pénzzel a pártelnök sajátjaként rendelkezett. Retkes Attila tagadja a sikkasztást és panaszt tett.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a hírműsornak azt mondta, a nagyobb értékre elkövetett sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt indult bűnügyben a volt pártelnök gyanúsítás ellen bejelentett panaszát az illetékes kerületi ügyészség elutasította. A gyanúsított szabadlábon védekezik.

PestiSracok facebook image

Fülöp Tamás, Retkes Attila ügyvédje a Híradóban közölte, a volt pártelnöknek kötelessége volt aláírni a támogatási szerződést, de pénzt nem vett át, nem ő volt az, aki engedélyezte az összeg kifizetését.

Retkes Attila volt az SZDSZ utolsó elnöke. 2009 júliusi megválasztása után, alig egy évig töltötte be a posztot. A volt pártelnök ellen a rendőrség augusztusban indított büntetőeljárást. Az Állami Számvevőszék vezetői 2012 szeptemberében jelentették be, hogy az ellenőrzéskor gyanús kifizetéseket, valótlan beszámolókat és hamis bizonylatokat találtak a párt könyvelésében - hangzott el a hírműsorban.

Forrás: MTI

Fotó: atv.hu

Ajánljuk még