Pesti Srácok

Ipsos: minden megyében nyerhet a Fidesz

Ipsos: minden megyében nyerhet a Fidesz

Az Ipsos október eleji közvélemény-kutatása szerint stabilak az erőviszonyok a vasárnapi önkormányzati választás előtt, a pártok támogatottsági adatai szinte teljesen azonosak a múlt havival. Felmérésük alapján a kormánypártok a listás szavazást minden megyében megnyerhetik, a megyei jogú városok túlnyomó többségében ők adják majd a polgármestert, és a főpolgármesteri poszt is a Fidesz-KDNP-nél marad. A baloldalnak Szegeden és iparvárosokban van győzelmi esélye.

Az Ipsos legfrissebb felmérése szerint a Fidesz a választókorú népesség egészén belül 35 százalékot ér el, az MSZP és a Jobbik küzdelme pedig folytatódik a második helyért, előbbinek 12, utóbbinak 11 százalékos a tábora. Az LMP, a DK és az Együtt-PM támogatottsága azonos, 3-3 százalékos.

Továbbra is kimagasló a Fidesz-szavazók aktivitási szintje – folytatták –, a biztos pártválasztók körében három és félszeres többletük van a Jobbikhoz és MSZP-hez képest. A kormánypárt ebben a szavazói körben 55, a Jobbik 16, az MSZP pedig 15 százalékos. A DK 5 százalékot kap a részvételüket biztosra ígérő és pártelkötelezett szavazók csoportjától, míg az LMP 4, az Együtt-PM pedig 3 százalékot.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/Origo.hu

Fotó: fenteslentblog.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?