Pesti Srácok

Kártérítést követel az államtól a rettegett ároktői banda egyik tagja

Kártérítést követel az államtól a rettegett ároktői banda egyik tagja

A strasbourgi bírósághoz fordul, s kártérítést kér Kolompár András, akit az ároktői banda tagjaként ítéltek 10 évre rablás miatt. A férfi a Blikknek a rácsok mögött azt bizonygatta, sérelmezi, hogy gyilkosnak tartották az eljárás során. Azt, hogy Kolompár mennyit kíván kicsikarni a magyar államtól, egyelőre nem árulta el. A bűnöző egyébként szabadulása után azt tervezi, hogy nem marad Magyarországon, mivel úgy gondolja, több babér terem neki Nyugaton...

Már be is adtam a stras­bourgi bíróságra és a Helsinki Bizottsághoz az ügyemet. Pár nappal azelőtt módosítottak törvényt, hogy házi őrizetbe kerülhettem volna – panaszkodott a lapnak a bűnöző. Még anyukámnál is voltak Ároktőn, minden megfelelt a nyomkövetőnek, de kiderült, hogy mégsem mehetek haza. Azonban engem nem gyilkosságért ítéltek el, így ez nem volt jogszerű! – bizonygatta Kolompár.

Pedig sok panaszra nem lehet oka: jó magaviselettel már 2016 végén szabadulhat, és hogy mit csinál majd, arra már konkrét terve is van. Kolompár a Blikknek elárulta, nem marad Magyarországon, úgy gondolja, hogy több babér terem neki Nyugaton. Először hazamegyek Ároktőre, de aztán elhagyom ezt az országot. Spanyol- vagy Németországba, esetleg Svájcba költözöm. Night-clubban szeretnék majd portázni, mert szerintem megvan hozzá a kiállásom – magyarázta a férfi, aki még most is azt hangoztatja, hogy ártatlan. Rokonaimmal csak egy autót akartunk eladni, amikor Zuglóban lerohantak minket a kommandósok. Csuklyát húztak a fejemre, először Füzesabonyba, majd Egerbe vittek. 72 óra múlva elengedtek, 9 hónap után csuktak le ismét, azóta vagyok börtönben.

PestiSracok facebook image

Az ároktői hattagú banda 12 alkalommal csapott le idős, védtelen emberekre, a támadásokban ketten meghaltak. A banda fejét, Rostás Elemért és fiát, Henriket jogerősen tényleges életfogytiglanira ítélték. M. István 30 év, R. András 20 év múlva szabadulhat. R. Elemért és Kolompár Andrást rablások miatt ítélték el.

Forrás: Blikk

Fotó: Blikk

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.