Pesti Srácok

Mégsem Sztaniszláv András lesz a HVG főszerkesztője

null

Mégsem Sztaniszláv András lesz a HVG és a hvg.hu új főszerkesztője, miután a két szerkesztőség szerdán együttes ülést tartott, s nagy arányban elutasította a tulajdonosok által kiválasztott főszerkesztő személyét. Információk szerint a tulajdonosok várhatóan tudomásul veszik a szerkesztőségek döntéseit.

Az egyik újságíró leírása szerint az elmúlt két napban felbolydult méhkashoz hasonlított a HVG és a hvg.hu két szerkesztősége, miután kiderült, hogy a tulajdonosok által hétfőn megnevezett új főszerkesztő, Sztaniszláv András korábban Welsz Tamással üzletelt. Sztaniszláv 2009-ben adta el szlovákiai bejegyzésű limuzincégét az idén tavasszal elhunyt Welsz Tamásnak, aki Simon Gábor csalási ügyében vált ismertté. Mindkét szerkesztőség részéről többen azt is kifogásolták, hogy Sztaniszláv korábban a Miniszterelnöki Hivatalban Szekeres Imre szocialista politikus sajtósaként dolgozott.

PestiSracok facebook image

A Népszabadság információi szerint a két szerkesztőség közösen lépett fel Sztaniszlávval szemben. Már kedden tárgyaltak a tulajdonosokat képviselő Szauer Péter vezérigazgatóval, majd a két szerkesztőség szerdán együttes ülést tartott, ahol 36 igen szavazattal, 7 nem és 7 tartózkodás mellett azt az álláspontot alakították ki, hogy elutasítják a tulajdonosok által jelölt főszerkesztő személyét. A lap többször is kereste Szauer Pétert, asszisztense azt mondta, hogy a vezérigazgató folyamatosan tárgyal, ezért nem tudja adni. A hétfői bejelentés szerint Sztaniszláv január 1-től lett volna a HVG és a hvg.hu közös főszerkesztője. A legfontosabb feladata a két szerkesztőség integrációja lett volna, jelenleg ugyanis a HVG és a hvg.hu külön stábbal dolgozik. A valasz.hu kiderítette azt is, hogy Sztaniszláv limuzincégét egy hétszáz lelkes felvidéki falu, Komáromfüss (szlovákul: Trávnik) egyik parasztházában „működtette”. Erre a címre van a mai napig bejegyezve például a Seychelle-szigetekre is bekötött, sokszorosan offshore-jellegű Cetinje s.r.o., amely arról híres, hogy ebbe a cégbe mentették át a Portik Tamás érdekkörébe sorolt Generál Média-csoport egy részét, például a „könnyed, férfias témákkal” hódító Mellesleg.hu és több tucat egyéb portál üzemeltetését. nol.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.