Pesti Srácok

Visszaszólt Mellárnak a Századvég igazgatója

Visszaszólt Mellárnak a Századvég igazgatója

„Ugyan már, Tamás. Három és fél év után felindulsz, hogy most már megmondod a magadét, kiborítod a bilit. Miért éppen most?” – tette fel a kérdést G. Fodor Gábor kedden, a blogján. A Századvég stratégiai igazgatója Mellár Tamás múlt heti interjújára reagált, ami a pénteki Népszabadságban jelent meg. A KSH volt elnökét sokan jobboldali kötődésű közgazdászként emlegetik, legutóbb viszont egy kormányellenes tüntetésen szólalt fel, a Századvégről pedig azt mondta az interjúban, hogy az valójában szerinte egy pénzmosoda.

A közgazdász és pécsi egyetemi tanár egyik alapítója, majd kutatási igazgatója volt a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-nek, ahonnan 2011-ben távozott. Legutóbb az internetadó elleni pécsi tüntetésen szólalt fel egy héttel ezelőtt Pécsen. A pénteki Népszabadságban megjelent interjúban egyebek mellett azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerint már nem bírja a kritikát. Arról is beszélt, hogy akkor jött el a Századvégtől, amikor rájött: a tudományos műhely valójában egy pénzmosoda.

Az interjú megjelenése után a Századvégtől közölték, hogy pert indítanak Mellár Tamás ellen, mert szerintük a közgazdász hazudott.

PestiSracok facebook image

A Századvég stratégiai igazgatója kedden szólította meg blogján Mellár Tamást. G. Fodor Gábor „irányított fogalmazást” emlegetett, szerinte „egészen megdöbbentő látni, hogy mivé lett egy komoly tudós, mi több, egy tiszteletre méltó közgazdász. S mindezt magától? Egy önfejlődés eredményeként?” „Miért vártál – elköszönve a Századvégtől – mintegy 1500 napot? Eddig nőtt, erősödött, izmosodott az igazságvágy?” – írta G. Fodor.

A századvéges igazgató meglebegteti: nem biztos, hogy Mellár volt saját mondatai szerzője. „Csak nem gondolod, hogy sültbolondok lennének a volt kollégáid. Hogy nem teljesítenek és nem építenek ki egy valóban komoly szakmai háttérapparátust a kormányzati munka segítésére?” – vetette fel. G. Fodor szerint Mellár Tamás állításai egy részét már vissza is vonta, a másik részről pedig azt mondta, hogy nincsenek információi. „Hogy is van ez akkor, Tamás? Attól még, hogy idegenül és értetlenül mozogsz a politikában, lehetnél az, ami vagy, jó közgazdász. Egy dakota közmondás szerint ehhez nem kell jellempróba” – olvasható a bejegyzés végén.

Forrás: hvg.hu

Fotó: hvg.hu

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.