Pesti Srácok

Egy szakértői jelentés szerint Putyin Asperger-szindrómás lehet

Egy szakértői jelentés szerint Putyin Asperger-szindrómás lehet

A Pentagonnak dolgozó kutatók azt feltételezik, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök Asperger-szindrómában, olyan "autisztikus rendellenességben szenvedhet, amely minden döntését befolyásolja" - közölte a USA Today napilap csütörtökön, egy 2008-es és egy 2011-es elemzésre hivatkozva.

Az amerikai védelmi minisztérium 1973-ban létrehozott Office of Net Assessment (ONA) elnevezésű belső kutatócsoportja által támogatott Body Leads (Testi Utalások) program keretében Putyin és más külföldi vezetők mozgásmintáit tanulmányozzák azzal a céllal, hogy előre lehessen jelezni lépéseiket az amerikai politika számára.

Az ONA 2014 decemberéig közvetlenül a védelmi miniszter számára készítette a jelentéseit, amelyekkel azóta alacsonyabb szinten foglalkoznak. A hivatal 1996 óta támogatja a Body Lead programot, amelynek igazgatója Brenda Connors, a Rhode Island állambeli Newportban működő haditengerészeti főiskola kutatója.

PestiSracok facebook image

Connors és külsős kollégái 2008-ban azt állították jelentésükben, hogy Putyin "neurológiai fejlődésében a csecsemőkorában jelentős szakadás következett be" és hogy "az orosz elnök neurológiai abnormalitást hordoz" magában.

Az egyedül Putyinról 2008-ban, valamint a róla és az akkori orosz elnökről, jelenlegi kormányfőről, Dmitrij Medvegyevről 2011-ben készült kettős jelentés is arra a következtetésre jutott, hogy a jelenlegi orosz vezető pszichikai nehézségekkel küzd mind a döntéseinek kialakításában, mind a magatartásában.

"Kompenzálásának elsődleges formája szélsőséges kontroll", ami "tükröződik a döntéshozatali és a kormányzási stílusában" - hangzott a szakértők megállapítása.

A 2011-es kettős tanulmány szerint Medvegyev a "tettek embere", aki "hajlik rá, hogy gyorsan felmérje a helyzeteket, fekete-fehér kategóriákban, kerülve a finomabb szürke árnyalatokat". Putyin ezzel szemben "nagyon eltérő hajlamú" személyiség, aki "módszeresen visszakanyarodik a vele szemben lévő probléma aspektusaira, igazolásul és prioritásainak megerősítéséül folyamatosan felülvizsgálja az adatokat".

A kutatók ugyanakkor nem tudták konkrétan bizonyítani a Putyin Asperger-szindrómájára vonatkozó állításukat, mert nem állt módjukban agyszkenner-vizsgálatot végrehajtani az orosz vezetőn, de elméletüket megpróbálták autizmus-szakértők munkáival alátámasztani.

Egyebek között Stephen Porgesre, az Észak-Karolinai Egyetem pszichiátriaprofesszorára hivatkoztak, aki állítólag arra a következtetésre jutott, hogy "Putyin az autizmus valamelyik formájának hordozója". Porges viszont, a USA Todaynek nyilatkozva kijelentette, hogy nem olvasta az elkészült jelentést és hogy "meghátrálna attól", hogy aspergeresnek nevezze Putyint.

A professzor azt állította, hogy Putyin a viselkedése és arckifejezése szerint olyan személyiség, akit a nyilvános társadalmi környezet védekezésre késztet, ezért azt javasolta, hogy az amerikai hivatalos személyek csendesebb környezetben, négyszemközt terjesszék elő neki javaslataikat. Igaz, ez a tulajdonság az Asperger-kórra is jellemző.

Brenda Connors a The Atlantic magazinnak Putyinnal és az általa az orosz elnök járásában észlelt rendellenességgel kapcsolatban 2005-ben így nyilatkozott: pszichikai problémái "erős túlélési akaratot alakítottak ki nála, és lendületet adtak testének kiegyensúlyozásához és megerősítéséhez".

"Olyan ő, mint a dongalábú korcsolyázó, aki olimpiai korcsolyázóvá vált. Igazán megrendítő őt (videó)szalagon nézni. Ez egy mély, régi, mélyreható veszteség, amellyel megtanult megbirkózni, méghozzá nagyszerűen" - a mozgásminta-kutató.

A USA Today az általa ismertetett dokumentumokhoz a tájékoztatás szabadságára vonatkozó törvény alapján jutott hozzá. A lap úgy tudja, hogy Connors csoportja ezeken felül is készített tanulmányokat a Pentagon számára. A tárca 2009 óta legkevesebb 365 ezer dollárt fizetett ki a vele együtt dolgozó kutatók számára.

A lapnak a cikkel kapcsolatos kérdéseit Connors a Pentagonra hárította, ahol azonban nem kívántak azokra reagálni.

A mozgásmód-elemzés eredetét a magyar Lábán Rudolfra vezetik vissza, aki a 40-es években Nagy-Britanniában kezdett el foglalkozni annak kutatásával. Lábán brit tanítványa, a tavaly 90 évesen elhunyt Warren Lamb vezetési tanácsadó szerint - aki szintén bekapcsolódott a Connors-féle kutatásokba - a mozgásminták a DNS-hez hasonlóan egyediek. Kutatók szerint a "testtartások és gesztusok fúziója" alapján, a beszéddel összevetve, tanulmányozni lehet az egyes személyek gondolkodási folyamatát és azt, hogy igazat mondanak-e.

MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.