Pesti Srácok

Tulajdonosváltás történt a Századvégnél

Tulajdonosváltás történt a Századvégnél

Már nem az alapító Heim Péter a többségi tulajdonosa a kormánynak is dolgozó Századvég Gazdaságkutató Zrt.-nek - jelentette a napi.hu.

A több mint 50 százalékos szavazati joggal rendelkező új tulajdonos Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Gazdaságkutató igazgatóságának tagja, a Századvég Alapítvány kuratóriumának elnökhelyettese. A változást a Fővárosi Bíróság január 23-án jegyezte be, de az már 2014. november 27-től hatályos - derült ki a ceginfo.hu adataiból.

Az is kiolvasható a cégadatokból, hogy Szalay-Bobrovniczkynak korábban is volt tulajdonrésze a társaságban. Más részvényes neve nem látszik a nyilvános adatokban.

PestiSracok facebook image

Heim továbbra is tagja az igazgatóságnak, ahogy Szalay-Bobrovniczky is, valamint Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. februárban kinevezett vezérigazgatója, aki ezt megelőzően a Napi Gazdaság című napilap főszerkesztője volt. Barcza az ÁKK-s kinevezése óta már nem szerepe a társaság oldalán az igazgatóság tagjai között, de a hatályos cégadatok szerint még ott a neve.

A Századvég Gazdaságkutatót 2010 márciusában hozta létre a közgazdász Heim Péter Giró-Szász András politológussal együtt. Giró-Száz 2011 szeptemberében, kormányszóvivői kinevezését követően távozott a cégből.

A cég az elmúlt években tanulmányokat és közvélemény-kutatásokat készített a kormánynak, a Fidesz-frakciónak és állami társaságoknak is adott tanácsot. A Gazdaságkutató 2012-ben 936 millió, 2013-ban 689 millió forint nettó árbevételt ért el, az eredményből az üzleti évek végén összesen 310 millió forint osztalékot fizetett ki a tulajdonosoknak - tette hozzá a lap.

Forrás: hvg.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.