Pesti Srácok

Az új munkarend szerint is lesz minden héten parlamenti ülés és az ellenzék joga sem csorbul

Az új munkarend szerint is lesz minden héten parlamenti ülés és az ellenzék joga sem csorbul
Az Alapjogokért Központ megvizsgálta az Országgyűlés új, márciustól hatályba lépő munkarendjére vonatkozó szabályokat. Az elemzés során a központ arra a megállapításra jutott, hogy az új munkarend nem azt jelenti, hogy az Országgyűlés a jövőben csak „kéthetente” ülésezne, hiszen ezentúl is lesznek ülésnapok minden héten. A tavaszi ülésszakban tehát a parlament – ahogy eddig is – minden héten összeül, pusztán az egyes ülések lesznek hosszabbak, mivel azok két héten keresztül fognak tartani. A korábbiakhoz képest mindösszesen annyi eltérés lesz, hogy a második héten már nem lesz szükség határozatképesség biztosítására, mivel akkor szavazásokra sem kerül sor. Mindez azonban nem nevezhető rendkívülinek, hiszen a törvényhozó hatalom – már csak a hatalmi ágak szigorú elválasztása okán – saját működési rendjének megalkotása során széles döntési szabadsággal bír. Nem csak joga, hanem alkotmányos kötelessége is a saját szervezeti-működési szabályait kellő részletességgel meghatározni, nyilvánvalóan az Alaptörvény, az országgyűlési törvény és a Házszabály keretei között.

A 2014-ben hatályba lépő új Házszabály – ahogy a korábbi is – biztosítja az új működési rend alapkereteit, sőt, kifejezett célja volt a törvényalkotási munka lassítása. Ezt szolgálta többek között annak meghatározása, hogy a törvényjavaslatok benyújtása és általános vitája között minimálisan öt napnak kell eltelnie, de az is, hogy a részletes vitát lefolytató bizottsági üléseket a törvényalkotási bizottság ülése követi a zárószavazás előtt. Az új működési rend tovább konszolidálhatja a 2014 előtti, igencsak hektikus jogalkotási munkát, amennyiben az eddigi négy helyett öt hétre növelheti az alapeljárást és a „második héten” nyugodtabb bizottsági munkát tesz lehetővé. Mindettől függetlenül azonban az ellenzéki parlamenti jogokon csorba nem esik, hiszen az „első héten” ezentúl is lehetőség lesz napirend előtti felszólalásra, azonnali kérdésre, valamint megkettőzött időtartamban interpellációra is. A „második héten” ez utóbbira nem, de azonnali kérdésre, kérdésre és napirend előttire továbbra is mód nyílik.

PestiSracok facebook image
Megállapítható továbbá, hogy a nemzeti törvényhozások Európa-szerte változatos munkaszervezési módszereket alkalmaznak: Szlovéniában például minden hónap utolsó hetében tartanak plenáris ülést, a cseh képviselőház pedig minden 7 üléshét közül kettőn tart csak plenáris ülést. Németországban sem hetente ülésezik a Bundestag, hanem két- vagy háromhetente. Mindezek alapján kijelenthető, hogy az a gyakorlat is összeegyeztethető lenne mind a hazai, mind a nemzetközi gyakorlattal, ha a magyar Országgyűlés valóban csak „kéthetente egyszer” tartaná üléseit.
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.