Pesti Srácok

Ferenc pápa: Az az érzésem, hogy pápaságom rövid lesz

Ferenc pápa: Az az érzésem, hogy pápaságom rövid lesz

Pápasága esetleges időtartamáról beszélt Ferenc pápa abban az interjúban, amelyet pápasága második évfordulóján a Televisa mexikói televízió-csatornának adott - jelentette a Vatikáni Rádió. Ferenc pápa úgy fogalmazott: "az az érzésem, hogy pápaságom rövid lesz, de az is lehet, hogy tévedek". Hozzátette: úgy gondolja, nem áll már elegendő idő a rendelkezésére.

Az egyházfő bátor döntésnek nevezte elődje, XVI. Benedek elhatározását, aki előrehaladott korára és meggyengült erejére hivatkozva 2013. február 28-án lemondott. Az idén 78 éves Ferenc pápa ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a pápaságról való lemondás lehetőségét saját maga esetében nem mérlegeli.

A 2013. március 13-án megválasztott Ferenc pápa számos témában nyilatkozott a Televisa riporterének. Az interjúnak a Vatikáni Rádió honlapján közölt összefoglalója szerint elmondta, hogy Argentínába kivándorolt olaszok leszármazottjaként nem tudja nem észrevenni a világot sújtó bajokat és igazságtalanságokat.

PestiSracok facebook image

Az egyház hibái között azt említette, hogy az egyház "túlzottan klerikális" és nem képes megszólítani a laikusokat. A tavaly októberben a családról rendezett püspöki szinódussal kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a szinódust "túlzott elvárások" kísérték olyan összetett témákban, mint az elváltak áldoztatása vagy az azonos neműek párkapcsolata. Ferenc pápa azt is elárulta: hiányzik neki az, hogy szabadon mozoghasson, és anélkül mehessen el egy pizzériába, hogy felismerjék őt.

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.