Pesti Srácok

A NAV is fizetni fog, ha hibázik - persze adóforintokból

null

Új időszámítás kezdődhet a NAV-nál az ügyfélkezelés tekintetében a NapiGazdaság.hu információi szerint. Komoly kompenzációra számíthatnak azok, akikkel szemben a NAV valamilyen hibát követ el. Minimum negyedmilliót kapna a cég, vagy magánszemély, ha fellebbezése nyomán kiderülne, hogy az adóhatóság jogsértően járt el vele szemben. Továbbá a mostani kétszeresére emelkedhet például a NAV késlekedésekor járó kamat.

Pankucsi Zoltán a nemzetgazdasági tárca adóügyi helyettes államtitkára a lapnak úgy nyilatkozott, hogy „az adóhatóság különféle szolgáltatásokkal, engedményekkel teheti könnyebbé a legálisan működő, dolgozó gazdasági szereplők és magánszemélyek életét. Emellett a NAV nagyobb – anyagi – felelősséget is vállal majd a saját munkájáért.”

Mivel gyakran előfordul, hogy az adóhatóság szakemberei túlzottan hosszan elemzik egy vállalkozás adózási körülményeit, ezért a tisztességesen adózó vállalkozások esetén az új változtatások alapján hat hónap elteltével mindenképpen be kell majd fejezni a hatósági ellenőrzést.

PestiSracok facebook image

A fentiekhez hasonlóan, ha a NAV hibázik, akkor az első fokú határozat ellen benyújtott fellebbezési illeték ötszöröse, de legalább 250 ezer forint járna a sérelmet szenvedett adózónak.

A minisztérium célja az, hogy az adóhivatal minden lehetséges módon segítse, és semmiképpen ne gátolja a gazdaság növekedését, a társadalom, a vállalkozások boldogulását” – mondta a helyettes államtitkár.

A részletes cikk itt olvasható.

Forrás: NapiGazdaság.hu

Fotó: metropol.hu