Pesti Srácok

Az MPB felügyelőbizottsága mindent rendben talált, aztán lemondott

Az MPB felügyelőbizottsága mindent rendben talált, aztán lemondott

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) felügyelő bizottságának mai, rendkívüli ülésén bejelentette, hogy a vizsgált öt ügyben mindent rendben talált. Ezután azt is bejelentették, hogy kedd óta lemondtak a tisztségükről.

Az MPB csütörtöki tájékoztatása szerint a felügyelő bizottság öt vizsgálatot folytatott le:

- Gömöri Zsolt elnöknek a 2012-es paralimpia után kifizetett 17,5 millió forintos állami jutalom körülményei
- Balaton Reál Kft. és az MPB között létrejött szerződés szerinti gépjármű kártérítés ügye
- a mexikói sportszakmai látogatás,
- a munkavállalók részére folyósított lakáscélú munkáltatói támogatások körülményei
- Coca-Cola cég által nyújtott támogatás felhasználása kapcsán az MPB működése
kapcsán.

PestiSracok facebook image

A felügyelőbizottság beszámolója szerint mindent rendben találtak, majd bejelentették lemondásukat. Az MPB elnöksége jövő csütörtöki ülésén tárgyalja az fb rendkívüli célvizsgálatáról szóló jelentést, valamint a bizottság feloszlásának kérdését.

Az ügyben megszólalt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is, aki múlt csütörtökön azt mondta: a kormány nem kíván beleszólni az ügybe, ezzel együtt az illető sportvezető elveszítette a bizalmat, és felmerül a méltatlanná válás kérdése is. Most csütörtöki sajtótájékoztatóján már arról beszélt, hogy személyes véleménye szerint az, amit a bizottsági elnök tesz, az többet árt a paralimpia ügyének, mint használ. Azzal tenne jót az ügynek, ha távozna, és utána tisztújítást tartanának.

Forrás: MTI

Fotó: origo.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.