Pesti Srácok

Kulcsár védekezés helyett a perbeszédét olvasta fel – a vádemelési eljárás hiányos, és a vádlotttársai a felelősek

Kulcsár védekezés helyett a perbeszédét olvasta fel – a vádemelési eljárás hiányos, és a vádlotttársai a felelősek

Kulcsár Attila vallomástételéről közölt összefoglalót az mno.hu. A cikk szerint a vádlott azt igyekezett alátámasztani, hogy társai a felelősek, hiszen neki nem volt hozzáférése a brókercég egyetlen ügyfelének számlájához sem.

Kulcsár Attila úgy fogalmazott: sikkasztás akkor következik be, amikor az értékpapír vagy a számlapénz elkerül az ügyfél számlájáról, és a tulajdonjoga átkerül egy másik személy vagy cég számlájára. A vádiratban pedig azt állítják, ezt ő végezte azzal, hogy sajátjaként rendelkezett a K&H Equities brókercég ügyfeleinek számláján található összegekről. Szerinte azonban a brókercégtől egyetlen ügyfélszámlához sem kapott hozzáféréshez szükséges jogosultságot, így technikailag sem volt rá lehetősége, hogy pénzt elsikkasszon, ezt okirati bizonyítékok és tanúvallomások támasztják alá.

A vádlott szerint az ellene folyó eljárásban bebizonyosodott, hogy az ügyfél írásbeli rendelkezése nélkül annak számlájáról nem lehet értékpapírt vagy pénzt elvonni. A vádbeli ügyletek rendelkező iratai tipikusan az adott ügyfelek, illetve a jogi ügyletek alanyai közötti szerződések voltak, továbbá esetenként transzferbizonylatok, átutalási kérelmek.

PestiSracok facebook image

Kulcsár azt mondta: az ügyfelek, képviselőik – akár tanúként, akár vádlottként – az eljárás során azt állították, hogy a szerződésben szereplő készpénzösszegeket nem kapták meg. „Ha ez igaz, és az ügyfél számlája fölött rendelkezni jogosult személyek ellentételezés nélkül ruházták át a számlán szereplő papírok tulajdonjogát a vevő gazdasági társaságnak, akkor ezen személyek a cég értékeivel úgy rendelkeztek, mintha az a sajátjuk lenne” – fejtette ki a bíróságon Kulcsár Attila. Az ügyészség a vádlott védekezésére azt mondta: valójában a perbeszédét olvasta fel.

A teljes cikk itt olvasható.

Forrás: MNO

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.