Pesti Srácok

Mégis ülhetnek egymás mellé a zsidók és a palesztinok a buszon

Mégis ülhetnek egymás mellé a zsidók és a palesztinok a buszon

Az izraeli hatóságok bevezették, majd legfelsőbb utasításra fel is függesztették az izraeli közlekedés diszkriminatív rendelkezéseit. A palesztin és a zsidó utasok újra ülhetnek egymás mellé a buszon.

Az Izraelben munkát vállaló, Ciszjordániában élő palesztinok eddig bármely izraeli autóbusztársaság bármely járatának akármelyik állomásán leszállva térhettek haza településeikre. Oren Hazan, a Likud párt Ciszjordániában élő parlamenti képviselője biztonsági okokra hivatkozva évek óta követeli a palesztinok buszjáratainak elkülönítését.

Nican Alon, a hadsereg helyi parancsnoka elutasította kérését, mert az volt a véleménye, hogy ha a palesztinok merényleteket akarnának végrehajtani, akkor azt bárhol megtehetnék izraeli munkavállalásuk során, s ezért nem feltétlenül a buszjáratok tekintendők veszélyeztetett célpontoknak. Tavaly októberben Móse Jaalon védelmi miniszter mégis elfogadott egy rendeletet, amely szerint az egyik Ejál nevű átkelőhelynél érkező vendégmunkásoknak ott is kelljen visszatérniük Izraelből. Ez a rendelkezés előképe volt a most bevezetésre került, majd gyorsan vissza is vont diszkriminatív közlekedési szabálynak.

PestiSracok facebook image

A palesztinokat hátrányos megkülönböztető rendelkezés legnagyobb ellenzője a védelmi miniszter korábbi pártbeli riválisa Gideon Szaár egykori belügyminiszter volt, aki Twitter-bejegyzésében úgy fogalmazzott: „a buszok szegregációja tévedés és súlyos károkat okoz a ciszjordániai telepeseknek és Izrael nemzetközi megítélésének. Ez nem maradhat így. Mivel világos, hogy ezt a döntést fel fogják függeszteni, érdemes minél hamarabb megtenni, hogy minimalizálják az Izraelnek és a településeknek okozott súlyos károkat

A bírálatok hatására Benjámin Netanjahu visszavonta a tervezett elkülönítést.

Forrás: MTI

Fotó: haaretz.com

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.