Pesti Srácok

Nyomozás indult a "Híd a munka világába"-program finanszírozásával kapcsolatban

Nyomozás indult a "Híd a munka világába"-program finanszírozásával kapcsolatban

Az Index.hu úgy értesült, hogy az Országos Roma Önkormányzat költekezésével párhuzamosan a hatóságok vizsgálják az Emberi Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkárának tevékenységét is. Az uniós fejlesztések koordinációjáért és stratégiákért felelős Köpeczi-Bócz Tamás a roma programokra szánt uniós források szétosztását is felügyelte.

Hadházy Ákos, LMP-s politikus korábbi feljelentése alapján nyomozás indult Köpeczi-Bócz Tamás helyettes államtitkár hivatala ellen. Hadházy az EU-s támogatásból finanszírozott "Híd a munka világába" program 5 milliárdos keretének szétosztása kapcsán megnevezett egy 270 millió forintos részt, amelyből olyan beszerzéseket finanszíroztak, amelyek nem összeegyeztethetőek a program eredeti célkitűzésével, és jelentősen túl is árazták azokat.

Köpeczi-Bócz Tamás hivatala akkor azt állította, hogy a beszerzések elszámolhatóak voltak. Erre hivatkozva a nyomozást tavasszal le is állították. A Fővárosi Főügyészség költségvetési csalás gyanúja miatt azonban újra elrendelte a nyomozást, amely jelenleg is folyik a NAV Bűnügyi Főigazgatósága Központi Nyomozó Főosztályán.

PestiSracok facebook image

Az index a NAV bűnügyi szóvivőjétől úgy értesült, hogy mivel az ügyet csak a napokban vették át a Főügyészségtől, személyek érintetéségéről még nem nyilatkozhatnak. Az Emberi Erőforrás Minisztériumának egyelőre nincs a helyettes-államtitkár felelősségét érintő vizsgálatról.

Bővebben itt olvashat a témáról.

Forrás: index.hu

Fotó: www.europaiut.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.