Pesti Srácok

Vizoviczki ismét rács mögé került

null

Ismét előzetes letartóztatásba került a rendőrségi vesztegetési botrány főszereplője, Vizoviczki László, akit a Fővárosi Törvényszék március 16-án helyezett házi őrizetbe – értesült a Napi Gazdaság.

Büntetés-végrehajtási forrásokból úgy tudják: az éjszakai mulatóiról elhíresült vállalkozót a kényszerintézkedés enyhítése miatt fellebbezést benyújtó Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) indítványára a Fővárosi Ítélőtábla döntése alapján április 16-án budapesti családi házából szállították a Venyige utcai börtönbe. Információink szerint a táblabíróság a verdiktben egyetértett a főügyészség álláspontjával, és megállapította: ha Vizoviczki nem áll a legszigorúbb kényszerintézkedés hatálya alatt, akkor fennáll a szökés-elrejtőzés és a tanúk befolyásolásának veszélye.

PestiSracok facebook image

A vállalkozóval szemben több büntetőügy is folyamatban van; többek között költségvetési csalás elkövetésével vádolják, továbbá elsőrendű terheltje a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa által zárt ajtók mögött tárgyalt, rendőrségi vesztegetési botrány néven ismert eljárásnak. Vizoviczkivel szemben hivatalos eljárásban történt kényszerítés miatt is nyomozást rendeltek el, miután kiderült: a költségvetési csalási ügyben vele együtt megvádolt bűntársát olyan módon próbálta meg befolyásolni, hogy az érintettek a számára kedvező, a bűncselekmény súlyát csökkentő nyilatkozatokkal segítsék védekezését a büntetőperben.

Meggyanúsítását követően Vizoviczkit tavaly májusban előzetes letartóztatásba helyezték, amelyet a költségvetési csalási ügyet tárgyaló Fővárosi Törvényszék házi őrizetre enyhített, és elrendelte, hogy a terhelt mozgását a rendőrség nyomkövető jeladó segítségével ellenőrizze. A kényszerítés ügyében folytatott eljárásban a KNYF – mint azt a szervezet szóvivője, Nagy Andrea tegnap a Napi Gazdaságnak elmondta – április 10-én a fővárosi II–III. Kerületi Bíróságon emelt vádat a terhelttel szemben.

A Debrecenben tavaly október óta tárgyalt rendőrségi vesztegetési botrány vádirata huszonegy olyan terheltet tart számon, akik hivatali vesztegetésért, hivatali visszaélésért, illetve közokirat-hamisításért felelhetnek. Az eljárásban szereplő négy volt rendőr főtiszt, a BRFK és a Nemzeti Nyomozó Iroda korábbi magas beosztású munkatársai a főügyészség szerint rendszeresen százezres, milliós összegeket kaptak Vizoviczkitól, hogy szórakozóhelyei illegális rendőri védelem alatt működjenek, a konkurens mulatóhelyeken pedig a bezárás érdeké­ben razziákat tartsanak.

A főrendőrök megvesztegetését a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkosszolgálati eszközökkel és módszerekkel tárta fel, és az eljárás során számos olyan bizonyító erejű dokumentum keletkezett, amelyeknek tartalma jelenleg is államtitkot képez. A pert a Debreceni Törvényszék a nyilvánosság kizárásával tárgyalja. A Fővárosi Törvényszéken folyamatban lévő eljárásban Vizoviczkit és harminckét társát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádolják. A KNYF szerint közülük kilencen bűnszervezetben követték el cselekményeiket, amellyel összesen legalább 825,5 millió forintos kárt okoztak az államnak.

Forrás: Napi Gazdaság Online

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.