Pesti Srácok

A BM szerint nem loptak el titkos adatokat

A BM szerint nem loptak el titkos adatokat

A Belügyminisztérium sajtófőnöke, Samu Attila tájékoztatása szerint nem voltak titkos adatok azon az öt pendrive-on, amelyeket Budapesten loptak el ismeretlenek a paksi atomerőmű egyik vezetőjének autójából - írta vasárnap a Népszabadság internetes oldala.

A nol.hu felidézte: meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva a Blikk szombaton számolt be arról, hogy "atomtitkok" kerültek illetéktelen kezekbe néhány héttel ezelőtt, amikor feltörték a Paksi Atomerőmű egyik vezetőjének kocsiját. A meg nem nevezett vezető egy megbeszélésre sietett és csak rövid időre hagyta őrizetlenül autóját a Belgrád rakparton. Ám az a néhány perc is elég volt a tolvajnak a kocsi feltöréséhez és a laptoptáska ellopásához. A táskában a számítógép mellett volt öt pendrive is, amelyek közül három tartalmazott a Paks II. projekt előszítésével kapcsolatos gazdasági adatokat, de azok még üzleti titoknak sem minősülnek - írta a Blikk.

A nol.hu cikke megjegyezte: mivel az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelt ügyek főosztálya nyomoz lopás gyanújával, így a rendőrség nem "mezei autófeltörésként" kezeli az esetet. Ugyanakkor sem a Nemzeti Nyomozó Iroda, sem az Alkotmányvédelmi Hivatal nem foglalkozik az esettel - tették hozzá. Ez a nol.hu szerint arra utal, hogy nem voltak "komoly" titkok az ellopott pendrive-okon.

PestiSracok facebook image

A portálnak a BM sajtófőnöke azt mondta: a rendőrség egyelőre csak a meglopott paksi vezető vallomásából tudja, hogy nem voltak titkok az eltulajdonított adathordozókon. "Ők abból indulnak ki, hogy az igazgató nyilván igazat mond, mert ha utóbb derülne ki, hogy letagadta azt, titkos anyagok is illetéktelen kezekbe kerültek, annak rá nézve súlyos következményei lennének" - írta a nol.hu, kiemelve: "büntetőeljárásban, gondatlanságból elkövetett minősített adattal visszaélésért akár három év szabadságvesztéssel is büntethetné a bíróság".

Korábban az LMP és az Együtt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága foglalkozzon az üggyel, és a kormány számoljon be a történtekről.

Az MVM Paks II. Zrt. vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a Paks II. projekttársaságnál a minősített adatok kezelésére és védelmére szigorú biztonsági előírások vonatkoznak. A társaság informatikai eszközei speciális hardveres és szoftveres adatvédelmi rendszerekkel vannak ellátva, a rajtuk tárolt adatokat a legkorszerűbb védelmi rendszer óvja az illetéktelenektől - tették hozzá.

A cég a nyomozás érdekei miatt a rendőrségi vizsgálat lezárultáig nem nyilatkozik.

Forrás: mti/nol.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.