Pesti Srácok

A hollandok szerint Görögország elvágta a további egyeztetések lehetőségét

null

Szomorú döntésnek nevezte szombaton, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport rendkívüli ülésére érkezvén Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, a tanácskozás elnöke, hogy Görögország népszavazást kezdeményezett a hitelezők javaslatáról. "Ezzel a tárgyalások lehetősége lezárult, pedig az én fejemben még nyitva volt" - szögezte le a holland politikus.

Dijsselbloem elmondta: negatív meglepetésként érte a lépés, és az, hogy a görög kormány úgy döntött a népszavazásról, hogy az alku elutasítása mellett foglalt állást. "Meghallgatjuk a görög pénzügyminiszter tájékoztatását, aztán meglátjuk, hogy ez milyen következményekkel jár" - fogalmazott Dijsselbloem. Dijsselbloem helyettese nem sokkal korábban angolul csak annyit nyilatkozott: a határidő, az határidő.

Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter érkezésekor nem nyilatkozott. A tanácskozáson Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatója is részt vesz. Érkezésekor arra az álláspontra helyezkedett, hogy az IMF a többi intézménnyel együtt mindig is rugalmasságot mutatott, hogy alkalmazkodjon az új politikai és gazdasági helyzethez Görögországban. A francia politikus elmondta, hogy a cél Görögország pénzügyi függetlenségének helyreállítása, ahogyan Írország és Portugália esetében is történt.

PestiSracok facebook image

Lagarde arra az álláspontra helyezkedett, hogy kiegyensúlyozott megközelítésre van szükség; Görögországban mélyreható strukturális reformok kellenek, és a növekedést támogató költségvetési konszolidációra van szükség. A hitelezőknek viszont ehhez megfelelő pénzügy támogatást kell nyújtaniuk, és az adósság terén is lépéseket kell tenniük.

Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági ügyekért felelős biztosa szerint Athén és a hitelezők álláspontja között mérsékelt a különbség, és jól tudni, miben nincs egyetértés. "Ha megvan az akarat, a mód is meglesz" - fogalmazott Moscovici, aki szerint a bizottság mindig a kompromisszum megtalálása érdekében dolgozott. A francia politikus szerint az Eurócsoportnak értékelnie kell a helyzetet, és döntenie kell, hogy lehetséges-e még a megállapodás.

A finn pénzügyminiszter, Alexander Stubb közölte: világos többségben van, vagy egyenesen egyhangú az az álláspont az Eurócsoportban, hogy a program meghosszabbításáról nem lehet szó. "Szomorú nap a mai" - fogalmazott Stubb, kellemetlen meglepetésnek nevezve, hogy a görög kormány népszavazást kezdeményez. Ezzel szerinte is lezárult a további tárgyalások lehetősége. "Nincs más lehetőség. Az "A" terv gyorsan szertefoszlik, és a "B" terv lesz az elsődleges" - foglalt állást a finn miniszter azzal kapcsolatban, hogy fel kell-e készülni Görögország távozására az euróövezetből.

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter világossá tette, hogy a szombat délutáni egyeztetések eredeti célja az volt, hogy összebékítsék a hitelezők és a görög kormány javaslatait, de Görögország egyoldalúan lezárta az egyeztetéseket. "Mi az, hogy "B" terv? Nevén kell nevezni a dolgokat. Görögország felállt a tárgyalóasztaltól, a helyzet pedig az, hogy a program kedden véget ér" - jelentette ki a német tárcavezető.

A belga pénzügyminiszter bizarrnak nevezte, hogy a kormány népszavazáson akarja kikérni az emberek véleményét, miközben ő maga az alku elutasítása mellett teszi le a voksát. "Nincs már három hetünk, három napunk van csak. Ezt a görögöknek is tudniuk kell, és rengeteg időt vesztegettek el" - fogalmazott Johan Van Overtveldt. Michael Noonan ír tárcavezető azt mondta: csalódott a népszavazás bejelentése miatt, és mindig nagy rokonszenvvel viseltetett a görögök iránt. "Ezzel teljesen feltérképezetlen vizekre értünk" - közölte Noonan.

Edward Scicluna máltai pénzügyminiszter bármely kormány legitim döntésének nevezte a népszavazási kezdeményezést, annak időzítését viszont nagyon szerencsétlennek nevezte. "És ez erős eufémizmus" - tette hozzá. Scicluna szerint a görög kormánynak sokkal korábban, akkor kellett volna kiírnia a megállapodást, amikor teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy nem az egyedi kérdések és intézkedések állnak a megállapodás útjában, hanem maga a felhatalmazás, amelyet a kormány a választóktól kapott. Mindemellett a referendumról az egyeztetéseken eddig szó sem esett, Scicluna pedig abban bízott, hogy a délután folyamán a megállapodás kidolgozása lesz a feladat.

Görögországnak legkésőbb kedden több mint másfélmilliárd eurót kellene törlesztenie az IMF-nek, ugyanazon a napon, amikor a megmentésére kidolgozott második program véget ér. A program keretében Athén még 7,2 milliárd euró kedvezményes kölcsönt hívhatna le, de ehhez reformintézkedéseket kellene hoznia, melyekről több mint négy hónapja nem tud megállapodni hitelezőivel.

Közben a görög bankok fizetőképességét az Európai Központi Bank biztosítja úgynevezett rendkívüli likviditási segítségnyújtás keretében, amelyet viszont csak fizetőképes feleknek nyújthat. Ha ezt Frankfurt nem tudja folytatni, akkor a görög bankok likviditását az athéni jegybanknak kell biztosítania, amit csak úgy tehet meg, ha saját pénzt bocsájt ki, amivel de facto kilépne az euróövezetből.

Forrás: mti

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.