Pesti Srácok

Kifinomult módszerekkel dolgoznak a kínai kábítószercsempészek

null

Tavaly 169 ezer gyanúsítottat vettek őrizetbe kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt Kínában, ahol a hatóságok 14 millió felettire becsülik a kábítószer-használók számát. A kábítószer-kereskedők a hagyományos csempészmódszereken kívül már postázzák is a drogokat.

A csempészettel gyanúsítottak között megtalálhatók munkások, gazdálkodók, diákok és magánvállalkozók, de csaknem 70 százalékuk volt munkanélküli, az ország kevésbé fejlett térségeiből. Kábítószer-kereskedők bérelték fel őket és a nyilvánvaló haszon reményében vállalták a megbízást.

Tevékenységük formáiról a kínai hatóságok megállapították, hogy miközben tovább élnek a hagyományos módszerek, mint az emberi szervezetbe, vagy autóba rejtés, mind több drog kerül a címzettekhez az interneten keresztül, légi úton, postán, futárszolgálatokkal is.

PestiSracok facebook image

A dokumentum azt is megállapította, hogy a szintetikus drogokat egyre többen keresik, használóik száma 2008-hoz képest meghatszorozódott.

A kormányzati dokumentum sajtóbemutatóján elhangzott, a Kínába csempészett és elfogott kábítószernek 2014-ben közel 90 százalékának az "aranyháromszöget" alkotó délkelet-ázsiai országokban (Mianmar, Laosz és Thaiföld) voltak a feladói.

A szakértők felhívták a figyelmet az afganisztáni heroinkészletekre is, amelyet a világon közismerten a legnagyobbnak tartanak. Kínában tíz tartományban találtak Afganisztánból származó heroint. 12 tartományban Dél-Amerikából érkezett kokainnak is nyomára bukkantak. Tavaly a kínai rendőrség 9,3 tonna heroint és 11,4 tonna metamfetamint foglalt le.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.