Pesti Srácok

Megkéselt két embert egy tizenhét éves fiú Pécsett

Megkéselt két embert egy tizenhét éves fiú Pécsett

Életveszélyesen megsérült két férfi, akiket egy tizenhét éves fiú késelt meg szombaton Pécsett - tájékoztatott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.

A közlemény szerint az eset hajnali három óra körül, egy Rákóczi úti szórakozóhely előtt történt. A két férfi szóváltást követően összeverekedett egy hatfős társasággal, a csoporthoz tartozó tizenhét éves fiú pedig késsel támadt rájuk. A két, súlyos sérültnek egy férfi sietett a segítségére, ő könnyebb fejsérüléssel került kórházba. A Dunántúli Napló értesülései szerint a három sérült közül egy személyt hasba szúrt, egy másikat háton. Helyszíni információk szerint utóbbi esetben tízszer szúrt. A harmadik sérültet az elkövető úgy leütötte, hogy beverte a fejét a padkába.

A feltételezett tettes az értesülések szerint küzdősportoló volt, bokszolni járt, ám az utóbbi időben nem látták az edzéseken. Barátai elmondása szerint rossz társaságba keveredett, és ők féltették is emiatt. A szemtanúk szerint ittas volt és "begőzölt" a támadáskor. 90 kg-os súlycsoportban küzdött, barátai szerint egy nagyon tisztelettudó gyerek volt régebben. Ismerősei értetlenül állnak a történtek előtt, nem értik, miért szúrt, hiszen olyan testi felépítése volt, hogy nem volt szüksége késre, még önvédelmi célból sem.

PestiSracok facebook image

A rendőrség délután közleményt adott ki az ügyben, melyben leírják, hogy azonosította, majd elfogta a pécsi késelés elkövetőjét és annak három társát a rendőrség. A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. június 27-én 2 óra 45 perc körüli időben Pécsett, a Rákóczi úton egy szórakozóhely előtt egy hatfős társaság előzetes szóváltást követően összeverekedett két férfival, majd a dulakodás közben a nagyobb létszámú csoportból egy fiú késsel támadt a két férfira, akik az elsődleges adatok szerint súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek. A segítségükre siető harmadik férfi könnyű sérülést szenvedett, őt fejsérüléssel szállították kórházba.

A nyomozóhatóság a késsel támadó Ú. M. 17 éves pécsi lakost, valamint a társait beazonosította, majd a bevezetett intézkedések eredményeképpen az elkövetők közül négy férfit már órákon belül elfogtak a rendőrök. A többi elkövető felkutatása folyamatban van. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a 17 éves fiúval szemben emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást.

Forrás: mti, Dunántúli Napló

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?