Pesti Srácok

Rendőrök és katonák építik majd a kerítést

Rendőrök és katonák építik majd a kerítést

Nem piaci alapon, vagyis nem magántársaságok bevonásával valósítja meg a kormány a szerb határzárhoz tervezett, 175 kilométer hosszú, négy méter magas kerítés megépítését, hanem állami forrásból, a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közreműködésével – értesült a Napi Gazdaság.

A honvédségnek és a rendőrségnek is van olyan csoportja, amelynek – a külön tervekben meghatározottak szerint – alapfeladata lehet a válságkezeléssel kapcsolatos munkákban való részvétel. A Magyar Honvédségnél ilyen alakulat a szentesi 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred. Az ezred egyik fő tevékenysége a határbiztosításra kijelölt alegységek tevékenységének műszaki támogatása. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szentesi katonák felkészültek terepszakaszok lezárására, ellenőrző-áteresztő pontok létesítésére, objektumok védelmi feltételeinek javítására és a menekültek kezelésével kapcsolatos feladatok végrehajtásában való részvételre.

A munka elvégzése rendőrségi részről alapvetően az ORFK Rendészeti Főigazgatósága alárendeltségében működő határrendészeti főosztály feladata lehet. Az építésben a gazdasági főigazgató felügyelete mellett működő műszaki főosztály is közreműködik, ahogy a területileg illetékes Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság hatáskörébe tartozó egységek munkatársai is. Az ORFK-n nemzeti koordiná­ciós központ is működik, amely napi 24 órában biztosítja a külső határok ellenőrzésével kapcsolatos koordinációs tevékenységet.

PestiSracok facebook image

Mint ismert, Pintér Sándor belügyminiszter arra kapott utasítást, hogy a jövő szerdai kormányülésre készítse elő a kerítés építésének szervezési és technikai részleteit. A kormány az erről szóló határozatban a belügyminisztert arra is felhívta, hogy − a bevándorlásról és a terrorizmusról zajló nemzeti konzultáció eredményének figyelembevételével − július elsejéig készítsen előterjesztést az illegális bevándorlás elleni hatékony fellépés érdekében szükséges jogszabály-módosításokról.

Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön az Origo.hu kérdésére még úgy nyilatkozott, hogy a honvédség nem vesz részt a déli határra tervezett kerítés építésében, és ilyen felkérés nem is érkezett a tárcához. Egy nappal később azonban, értesüléseink szerint, a helyzet úgy változott, hogy a kabinet döntése értelmében a szaktárcának is közre kell működnie a feladat végrehajtásában. A rendkívüli kormányzati intézkedésekre rendelkezésre álló 60 milliárd forint tartalék fedezetet nyújthat a magyar−szerb határra tervezett védvonal megépítésére − mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára csütörtökön este az M1 aktuális csatornán.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a nap folyamán erről azt közölte: a kerítés 20-25 milliárd forintba kerülhet, de ezt a kormányülésen többen túlzónak ítélték.Eközben tegnap háromszázhatvan határsértőt fogtak el a rendőrök Csongrád megye déli részén. Ellenük idegenrendészeti eljárás indult. Az országban csütörtökön összesen 413 határsértő került rendőrkézre.

Forrás: Napi Gazdaság Online; fotó: mno.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.