Pesti Srácok

Séta a keresztény üldözöttekért

Séta a keresztény üldözöttekért

Gyújts egy gyertyát” elnevezéssel békés tüntetést szervez a keresztények üldözésének rohamos terjedése miatt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre. A menet a tervek szerint a Kárlvin téri református templom elől indul, majd érintve a Deák téri evangélikus gyülekezetet a Szent István Bazilikához vonul.

Megrendült lélekkel tapasztaljuk világszerte a keresztények üldözésének rohamos terjedését. Ez alól egy kontinens sem kivétel. Szükséges tehát, hogy ezt magunkban tudatosítsuk, és tegyünk is ellene.” – áll a 2015. június 16-án, 20 órára meghirdetett békés tüntetés tájékoztatójában. Az eseményre szeretettel várnak minden jóakaratú embert, aki csatlakozni kíván a tiltakozáshoz.

Az egyházak részéről Szabó István református, Gáncs Péter evangélikus és Snell György római katolikus püspök vesz részt a rendezvényen.

PestiSracok facebook image

A rendezők kérik, hogy a politikamentesség megőrzése érdekében a részvevők semmilyen zászlót, jelvényt vagy táblát ne hozzanak.

Az eseményhez itt is lehet csatlakozni.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.