Pesti Srácok

Az Együtt a NAIH-hoz fordul a dohány-nagykereskedelmi szerződés ügyében

Az Együtt a NAIH-hoz fordul a dohány-nagykereskedelmi szerződés ügyében

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordul azért, hogy a kormány kiadja a dohány-nagykereskedelmi koncessziós szerződést, amelyet a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. és a Tabán Trafik Zrt. konzorciumával kötött.

Szigetvári Viktor, a párt elnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az Együtt az elmúlt hetekben mindent megtett azért, hogy a szerződést megszerezze, de a Fidesz minden próbálkozásuknak ellenállt, holott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatón ígérte meg, hogy a dokumentumot nyilvánosságra hozzák. Az Együtt adatigénylést is benyújtott - tette hozzá -, de azóta a kormány megszigorította az erre vonatkozó törvényt.

Szigetvári Viktor közölte: ezért először a NAIH-hoz fordulnak, arra kérik Péterfalvi Attilát, a hatóság elnökét, hogy kötelezze a kormányt a szerződés kiadására. Amennyiben ez nem történik meg, az Együtt hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, mivel a párt álláspontja szerint a dohánypiac nagykereskedelmi szerződése hűtlen kezelésnek minősül, hiszen emiatt akár tízmilliárd forintos adóbevételtől eshet el a magyar költségvetés – fűzte hozzá.

PestiSracok facebook image

Az Együtt követeli továbbá, hogy a koncessziós szerződést megalapozó hatástanulmányt is hozzák nyilvánosságra, hiszen elképzelhetetlen, hogy a szerződést e nélkül kötötték meg – emelte ki.

Forrás: mti

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.