Pesti Srácok

Az Emmi visszautasítja az ellenzéki pártok állításait a világkiállításról

Az Emmi visszautasítja az ellenzéki pártok állításait a világkiállításról

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) visszautasítja "a baloldali politikai pártoknak az Index hírportál számos hazugságot tartalmazó cikkére alapozott állításait", egyebek mellett azt, hogy a milánói világkiállítás kapcsán nem tett eleget közérdekű adat közzétételére vonatkozó jogi kötelezettségének, valamint, hogy "nem tud elszámolni a költségekkel".

A minisztérium közleményében hangsúlyozta: hamis az az állítás is, amely szerint "senki által nem látott filmek készültek a világkiállításra".

Ahogy arról beszámoltunk, az Index adta hírül, hogy több százmillió forintért rendelt Szőcs Géza kormánybiztos filmeket, multimédiás projekteket, élményutakat a milánói expóra. A produkciók sehol nem láthatók, csak a kifizetéseknek van nyomuk - írta a portál.

PestiSracok facebook image

Több ellenzéki párt szerint is visszaélések történtek a projekttel kapcsolatban. Az Együtt a cikk megjelenése után hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a milánói magyar pavilon kapcsán, a Demokratikus Koalíció (DK) szintén feljelentést tesz a világkiállítás ügyében, és kérdéssel fordulnak Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez is, a Magyar Liberális Párt pedig arra kéri Domokos Lászlót, az Állami Számvevőszék elnökét, hogy mielőbb indítson vizsgálatot "az expón történt pénzügyi visszaélések miatt".

Az Emmi a közleményében azt írta: az Index újságírója "nyilvánvalóan a lejáratás szándékával írta meg cikkét", amely "pontról pontra megcáfolható valótlan tartalmával" igyekszik rossz fényben feltüntetni a milánói expót felügyelő kormánybiztos és a tárca világkiállítással kapcsolatos tevékenységét. Közölték: a minisztérium infrastrukturális hátteret biztosít a magyar expo-részvétellel kapcsolatos kormányzati feladatok végrehajtása koordinációjával megbízott kormánybiztosnak, illetve kormányzati szinten felügyeli a tevékenységét. Hozzáfűzték: a minisztérium által lebonyolított közbeszerzések törvényesen, pályáztatás útján zajlottak; az Emmi jogszabályi kötelezettségének eleget téve rendszeresen közétesz minden közérdekű adatot, így minden szerződéskötésre vonatkozó információt is a www.kormany.hu weboldalon. Így történt ez a milánói expóval kapcsolatos szerződések esetében is - írták, hozzátéve: az Index erre vonatkozó kérdésére a minisztérium jogszabályi kötelezettségének eleget téve válaszolt.

A tárca közleménye szerint minden hivatkozott filmet levetítettek vagy levetítenek az expo-pavilonban. Hozzátették: a hivatkozott filmeket leadta a Focus Media Kft. és a BOA Kft is. Közölték: a filmeket az érdeklődő stábok rendelkezésére bocsájtja a kormánybiztos. Kiemelték azt is: az Emmi nem titkolt el semmilyen információt, ezért jogi lépéseket tesz a valótlan közlésekkel kapcsolatban.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.