Pesti Srácok

Az ISIS Törökország és Amerika közös gyermeke – de saját testvéreit is elpusztítja

Az ISIS Törökország és Amerika közös gyermeke – de saját testvéreit is elpusztítja

Az iszlamista szervezeteknek mind egy közös céljuk van, egy nagy iszlamista állam létrehozása. Ez a célja az Iszlám Államnak, a Muzulmán Testvériségnek és a Hamasznak is. Névleg egymással is harcolnak, de valójában jól megférnek egymással – nyilatkozta a Heteknek Fúád Állam, nyugalmazott egyiptomi állambiztonsági vezető, akinek nemrégiben jelent meg könyve Egyiptomban Én és Muzulmán Testvériség címmel.

Az iszlamista szervezetek közül a Muzulmán Testvériség teoretikusai dolgozták ki, hogyan lehessen muzulmánt is ölni. Ők fogalmazták meg, hogy nem mindenki igaz muszlim, aki muszlimnak vallja magát. Úgy gondolták, joguk van különbséget tenni muszlim és muszlim ember között – fejtette ki Állam, majd hozzátette, ez a modernkori dzsihadista terrorcselekmények ideológiai alapja.

A szekértő szerint az Iszlám Állam Törökország és az Egyesült Államok bábáskodásával jött létre. „A szörnyeteg, amit neveltek azonban túlnőtt rajtuk.” Eredetileg azért hozták létre, hogy megbuktassák Aszadot és bosszút álljanak Malikin, mert hazaküldte az amerikai katonákat Irakból.

PestiSracok facebook image

A biztonságpolitikai szakértő szerint a legnagyobb hiba az, hogy a média előszeretettel lesz különbséget a különböző terrorszervezetek között, holott ilyen különbségek lényegében nincsenek. Ezek erőszakos csoportok, akiket le kell győzni.

A teljes cikk

itt

olvasható. Forrás: atv.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.