Pesti Srácok

Nem lesz hosszú távú a terrorizmus elleni koalíció Oroszországgal

Nem lesz hosszú távú a terrorizmus elleni koalíció Oroszországgal

Póti László Oroszország-szakértő szerint nem alakul ki hosszú távú koalíció Moszkva és a Nyugat között az Iszlám Állam legyőzésére, sokkal valószínűbb, hogy az a szíriai helyzet megoldása után alapvetően a francia-orosz koordináción alapuló együttműködéssé válik.

A szakértő a Kossuth rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, Oroszország és az Egyesült Államok, valamint az esetleg hadba lépő Nagy-Britannia között „csak egymás zavarásának kizárása lesz a koordináció eleme". 2001 után tág értelemben a terrorizmus elleni küzdelem volt „gyakorlatilag az egyetlen dolog", amiben Oroszország a Nyugattal együtt tudott működni.

Póti László megemlítette, az orosz politika nemcsak a nyugati partnerek megnyerésében ütközik nehézségekbe, de az egykori szovjet utódállamok között is; mint mondta, ezt mutatja, hogy az előző napi teheráni találkozón a türkmén elnök hazája és Kazahsztán aggodalmát fejezte ki, amiért Oroszország a Kaszpi-tenger légterében katonai műveleteket hajt végre.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.