Pesti Srácok

Három rendőr is érintett lehet a tévés csalásban

null

Legalább három rendőr is érintett abban a csalási ügyben, amellyel összefüggésben a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a TV2 egyik nyereményjátékával kapcsolatban a Budapesti Nyomozó Főügyészség tavaly decemberben indított nyomozást – értesült a Magyar Idők. Portálunk emellett úgy tudja hogy az eljárás elsődlegesen a csatorna egyik alvállalkozóját érinti.

Mint azt tegnap a Magyar Nemzet megírta: csalás miatt az egyik országos tévécsatorna nyereményjátékával kapcsolatban zajlik a nyomozás, de azt, hogy pontosan melyik csatornánál, a nyomozó ügyészség kommunikációját végző Fővárosi Főügyészség nem árulta el a lapnak. Az eljárás érdekessége, hogy a nyomozó ügyészség akkor folytat eljárást a törvény szerint, ha bíró, ügyész, bírósági vagy ügyészségi titkár, fogalmazó vagy ügyintéző, ügyészségi nyomozó, önálló vagy megyei bírósági végrehajtó vagy végrehajtó-helyettes, közjegyző vagy közjegyzőhelyettes, illetve a rendőrség hivatásos állományú tagja is érintett a bűncselekmény elkövetésében. A PestiSrácok.hu egyébként úgy értesült, hogy a nyomozás

Forrás: Magyar Idők/PS

PestiSracok facebook image

Fotó: mno.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.