Pesti Srácok

Előzetesben marad a Quaestor-vezér

Előzetesben marad a Quaestor-vezér

Meghosszabbították Tarsoly Csabának, a Quaestor-cégcsoport vezetőjének előzetes letartóztatását, a végzés nem jogerős.

A Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya kedden azt közölte az MTI-vel, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság meghosszabbította T. Csaba István és M. Zsolt gyanúsítottak előzetes letartóztatását, T.-né R. Erika előzetes letartóztatását pedig megszüntette, és vele szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya különösen nagy kárt okozó bűnszervezetben elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt folytat eljárást. A Fővárosi Főügyészség indítványozta, hogy a bíróság hosszabbítsa meg T. Csaba István és M. Zsolt gyanúsítottak előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítási eljárás meghiúsításának veszélye miatt, T.-né R. Erika előzetes letartóztatását pedig szüntesse meg, és rendelje el házi őrizetét.

PestiSracok facebook image

A bíróság a 2015. március 26-tól 2015. március 29-ig házi őrizetben, azóta előzetes letartóztatásban lévő T. Csaba István és M. Zsolt gyanúsítottak előzetes letartóztatását meghosszabbította az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2016. március 29-ig. "T.-né R. Erika gyanúsított vonatkozásában a Fővárosi Főügyészség házi őrizet elrendelésére irányuló indítványát a bíróság elutasította, és vele szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el" - fogalmaztak.

Indokolásában a bíróság rámutatott arra, hogy a gyanúsítottak kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekményekkel gyanúsíthatóak megalapozottan, amelyeket hosszabb időn keresztül összehangoltan, szervezetten valósítottak meg. Figyelemmel erre, valamint a bizonyítottság esetén kiszabható büntetés nagyságára, T. Csaba István és M. Zsolt gyanúsítottak szökésének, elrejtőzésének veszélye továbbra is fennáll.

A bíróság hangsúlyozta azt is, hogy T. Csaba István és M. Zsolt gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetése során magasabb szintű konspirációra törekedtek, amellyel meg tudták akadályozni a bűncselekmény felderítését, ezért megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a büntetőeljárásban kihallgatandó emberek befolyásolásával meghiúsítanák a bizonyítási eljárást.

T.-né R. Erika személyi és családi körülményeire, továbbá az eljárás során tanúsított magatartására tekintettel a bíróság megállapította, hogy vele szemben a lakhelyelhagyási tilalommal biztosíthatóak az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok - olvasható a közleményben. A Quaestor-ügy három gyanúsítottjának előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság szeptember 23-án megszüntette, és házi őrizetüket rendelte el. A döntés ellen azonban az ügyészség fellebbezést nyújtott be, a Fővárosi Törvényszék pedig szeptember 29-én másodfokon, jogerősen megváltoztatta azt, így a gyanúsítottak mégis előzetes letartóztatásban maradtak.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.