Pesti Srácok

Lelőttek egy tizenhárom éves palesztin késelő lányt

Lelőttek egy tizenhárom éves palesztin késelő lányt

Az izraeli biztonságiak lelőttek egy tizenhárom éves, késével egy biztonsági őrre támadó palesztin lányt Ciszjordániában - értesült a Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja szombat délelőtt. A palesztin lány a Jeruzsálem melletti Anatot nevű telepes falu bejáratánál megpróbálta késével leszúrni az ott szolgálatot teljesítő őrt, aki félreugrott előle és agyonlőtte.

A közszolgálati rádió jelentése szerint a késelő előzőleg a szomszédos palesztin Anata nevű faluban vitába keveredett családjával, majd azzal indult útnak, hogy meg akar halni. Utána siető édesapja röviddel a történtek után találta meg Anatotban.

Izraelben és a palesztin területeken már negyedik hónapja szinte napi rendszerességgel ismétlődnek a merényletek, valamint az összetűzések az izraeli rendfenntartókkal. Október elseje óta 149 palesztin vesztette életét általában az izraeli biztonságiakkal történő összecsapásokban, illetve mintegy kétharmaduk merényletek elkövetése közben. Az erőszakhullámban a másik oldalon eddig huszonhárom izraeli halt meg, valamint egy amerikai turista és egy eritreai menekült.

PestiSracok facebook image

A palesztin merénylők jelentős része tizenéves fiatal. Vasárnap egy tizenöt éves kamasz halálra késelt egy hatgyermekes édesanyát egy ciszjordániai telepes faluban lévő otthonában, majd elmenekült. Később az izraeli biztonsági erők elfogták.

Hétfőn egy tizenhét éves palesztin szintén egy ciszjordániai településen egy terhes izraeli nőre támadt késével. Őt a biztonságiak a helyszínen megsebesítették és letartóztatták.

A támadások kiváltó oka a palesztin hivatalos és közösségi médiában megjelent feltételezés volt, hogy az izraeli kormány megpróbálja megváltoztatni a látogatási rendet Jeruzsálem óvárosában a Mecsetek terén. Izrael szerint az erőszakcselekményeket palesztin vezetők nyilatkozatai is szítják, míg palesztin források szerint a támadások hátterében az elkeseredettség áll, hogy elveszni látják a reményt egy önálló palesztin állam létrejöttére.

Forrás: MTI Fotó: pbase.com; a kép illusztráció

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.