Pesti Srácok

Új elnök Tajvanban

null

A tajvani emberek olyan kormányt választottak, amely meg fogja védeni az ország szuverenitását - hangsúlyozta szombaton Csaj Ing-ven Tajvan frissen megválasztott elnöke. Egyben azt ígérte, hogy a stabil kapcsolatok fenntartására fog törekedni Pekinggel.

A Demokratikus Haladás Párt (DPP) elnökasszonyának nemzetközi sajtótájékoztatójáról küldött Twitter-üzenetek szerint Csaj nem volt hajlandó támogatóival együtt "örvendezni" a korábban egyhuzamban nyolc évig hatalmon lévő Kuomintang vereségén. A beszámolók szerint komoly politikai nyilatkozatot tett.

"Demokratikus rendszerünket, nemzeti identitásunkat és a nemzetközi porondon elfoglalt helyünket tiszteletben kell tartani. Az elnyomás bármely formája kárt okozna a (Tajvani) szoros két partja közti kapcsolatoknak" - fogalmazott Csaj lényegében azokat a gondolatokat megismételve, amelyeket korábbi kortes beszédeiben is rendszeresen hangsúlyozott.

PestiSracok facebook image

Jelezte, hogy - mint azt korábban is tette - ezúttal is azt ígéri: "Következetes, kiszámítható és fenntartható kapcsolatokra törekszik a Tajvani-szoros két partja, azaz Tajvan és Kína között. Utalt arra is, hogy törekedni fog rá: e viszony a lehető legnagyobb eredményt és hasznot hozza a tajvani embereknek.

Csaj a Dél-kínai-tengeri konfliktusokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy a szabad hajózás, egyben a viták békés rendezésének a támogatója. Arról is beszélt, hogy Japánnal a kapcsolatok javítására törekszik majd. A kínai kormány Tajvani ügyekkel foglalkozó irodája ugyanakkor közleményében leszögezte, Peking továbbra is tiltakozni fog minden Tajvan függetlenségét célzó cselekmény miatt. Mint fogalmaztak: "Sziklaszilárd" Kína eltökéltsége arra, hogy megvédje területét és szuverenitását.

Az 59 éves Csaj jogtudományokból szerzett PhD fokozatot a Londoni Egyetemhez tartozó London School of Economics (LSE) intézményében. Politikusi karrierje során az 1990-es években ő volt a Tajvan Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) történő felvételéről szóló tárgyalások vezetője. A később korrupció miatt 19 év börtönre ítélt Csen Suj-pien elnökségének időszakában a szárazföldi kínai ügyekért felelős tanács vezetője volt. A DPP-hez 2004-ben csatlakozott.

Csaj mindeddig nem volt hajlandó nyilvánosan sem elfogadni, sem visszautasítani az "egy Kína" elvét, de ígéretet tett a jelenlegi status quo fenntartására, s arra, hogy megválasztása esetén tartózkodni fognak a provokatív cselekményektől.

A Kínai Népköztársaság fővárosában vélhetően némi izgalommal várják, vajon mit is jelent pontosan Csaj ígérete és meddig fog elmenni a "szuverenitás" érvényesítésében a tajvaniak felhatalmazásával, demokratikus körülmények között megválasztott, elnöki posztját január 20-án elfoglaló politikus.

"Békés átmenetre számítok, a kínai vezetés pedig óvatosan fog viszonyulni a helyzethez, nem fog a kapcsolatokat befolyásoló drasztikus lépéseket tenni" - állapította meg Gregory Jing-nien Csang kínai származású amerikai médiakommentátor az MTI tudósítójának kérdésére.

"Úgy vélem Csaj rövidesen vissza fog térni +középre+, mert Tajvan és az ő számára kulcsfontosságú, hogy a kínai szárazfölddel stabil legyen a viszonya. Mindeközben Pekingnek tudnia kell, hogy a választások eredménye miatt nem büntetheti Tajvant. Mert azzal a tajvaniakat büntetné és ez kontraproduktív lenne" - fogalmazott Csang.

Megfigyelők nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a Csaj a jövőben hajlandó lesz-e állást foglalni azzal az 1992-es konszenzussal kapcsolatban, amely kimondta, hogy csak egy Kína létezik, mégha ezt mindkét oldalon másként értelmezték. Peking szerint ez, csakúgy, mint a függetlenedés elutasítása a politikai alapja a kétoldalú viszonynak.

Az Egyesült Államok, amelynek nincs diplomáciai kapcsolata Tajvannal, de szoros, történelmi szálak kötik hozzá, máris gratulált Csaj Ing-ven választási győzelméhez, egyben méltatta elődjét, amiért javította kapcsolatait a kínai szárazfölddel.

"Várjuk, hogy együtt dolgozzunk az új elnökkel és Tajvan valamennyi pártjának vezetőivel" - fogalmazott John Kirby, az amerikai külügyminisztérium szóvivője, hangsúlyozva, hogy országa "szorosabbra kívánja fűzni nem hivatalos kapcsolatát" Tajvannal. Kifejezte reményét is, hogy a távozó Ma Jing-csiu hivatala és az új adminisztráció "konstruktív módon biztosítják a zökkenőmentes átmenetet, továbbra is a béke és a stabilitás előmozdításán munkálkodnak".

MTI Fotó:precomp.hu  

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.