Pesti Srácok

A DK a boltzárról, a Klik-ről és az egészségügy finanszírozásáról akar népszavazást

A DK a boltzárról, a Klik-ről és az egészségügy finanszírozásáról akar népszavazást

A Demokratikus Koalíció szerint nem a kötelező betelepítési kvótáról, hanem a vasárnapi boltzárról, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megszüntetéséről és az egészségügy finanszírozásának rendezéséről kellene népszavazást tartani.

A párt szóvivője a kormányfő szerdai bejelentésére reagáló sajtótájékoztatóján azt mondta, ha ezekhez a miniszterelnök "hozzá akarja csapni" saját kezdeményezését, akkor a referendum álljon négy kérdésből. Ha a kormányfő csak egy kérdéssel, a betelepítési kvótával kíván foglalkozni, akkor viszont a DK arra kéri a demokratikus pártokat és a demokrata szavazókat, hogy bojkottálják az "orbáni népszavazást" - tette hozzá Gréczy Zsolt.

A politikus arra is reagált, hogy Orbán Viktor közölte, kezdeményezi, hogy a Nemzeti Választási Iroda (NVI), illetve a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elemezze a népszavazások kezdeményezésénél kialakult helyzetet, és tegyen javaslatot a szabályok megváltoztatására. A szóvivő kiemelte, hogy ezeket a jogszabályokat a kormány alkotta, az NVI-nél pedig "nem tülekedés történt, hanem jogtiprás". Felszólította a kormányfőt, hogy ne próbáljon elbújni a felelősség elől, ne próbálja a választási bizottságra és más pártokra kenni a felelősséget.

PestiSracok facebook image

Orbán Viktor miniszterelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, a kormányülés szünetében jelentette be, hogy a kormány döntést hozott a kötelező betelepítési kvótáról szóló országos népszavazás kezdeményezéséről.

Forrás: MTI

Fotó: web.dkp.hu

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.