Pesti Srácok

Fegyverarzenállal buktak le a török határnál

Fegyverarzenállal buktak le a török határnál

A görög hatóságok valóságos fegyverarzenált találtak két brit állampolgárságú férfinél a török határ közelében. Az iraki születésű fiataloknál több mint egy tucat fegyvert és húszezer lőszert találtak. Harmadik, kurd származású társuk négy fegyverrel és kétszázezer lőszerrel megrakodva akart átjutni a határon.

Egy neve elhallgatását kérő tisztviselő a sajtónak elmondta, a két gyanúsított egyetlen terrorista vagy bűnügyi adatbázisban sem szerepel. A harmadik, kurd származású gyanúsítottat az Evrosz folyón található határátkelőnél fogták el.

Ugyanebben a térségben korábban két svéd útlevéllel rendelkező férfit tartóztattak fel, akik Svédországból érkeztek, és busszal akartak átjutni Törökországba a náluk talált hadianyaggal. Egyikük, egy bosnyák származású férfi, Mirsad Bektasevic ellen terrorista tevékenység miatt vádat is emeltek. Társa feltehetően Jemenből származik.

PestiSracok facebook image

A nyugat-európai államok az egyik legsúlyosabb biztonsági kockázatnak tekintik, hogy közel-keleti vagy észak-afrikai származású állampolgáraik a dzsihadisták közé állnak harcolni, majd uniós állampolgárként gyakorlatilag akadály nélkül térhetnek haza. Jelenleg nincsenek pontos adatok arról, hány nyugati állampolgár harcolhat dzsihadista terrorszervezetekben. Hírszerzési szakértők szerint pár ezren lehetnek, a nyugati hatóságoknak pedig egyszerűen nincs elég emberük arra, hogy mindet megfigyeljék.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.