Pesti Srácok

Medvegyev:  Az Iszlám Állam hálás lehet a Nyugatnak, amiért aláássa a terror elleni összefogást

Medvegyev:  Az Iszlám Állam hálás lehet a Nyugatnak, amiért aláássa a terror elleni összefogást

Új hidegháború kezdődött, és ezért a Nyugatot terheli a felelősség - hangoztatta Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök szombaton az 52. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC). Arról is beszélt, „hatalmas népvándorlás" kezdődött, amelynek során bűnözők és terroristák ezrei áramlanak Európába, magukat menekültnek álcázva, azzal a szándékkal, hogy elpusztítsák az európai kultúrát. Manuel Valls francia miniszterelnök szerint elkezdődött a „hiperterrorizmus" korszaka, és újabb „nagyszabású terrortámadásokkal" kell számolni.

Az orosz kormányfő kiemelte, a NATO tevékenységét szemlélve néha úgy érzi, hogy nem is 2016-ban, hanem 1962-ben él. Hozzátette, hogy hazájának az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatai is megromlottak, az EU szomszédsági politikája megbukott, hiszen az volt a célja, hogy békés, baráti országok vegyék körül, a valóság pedig az, hogy válságok övezete húzódik az EU külső határai mentén.

Példaként említette, hogy Ukrajnában „polgárháború pusztít", és a kijevi vezetés nem tartja be a válságkezelésről szóló minszki megállapodást. Kijevnek nincs szándékában és nem is áll érdekében az ukrajnai helyzet javítása - mondta orosz miniszterelnök. Hozzátette, hogy az ukrán válság miatt Oroszország ellen bevezetett uniós szankciók „nem vezetnek sehová".

PestiSracok facebook image

A szíriai helyzetről szólva kiemelte, hogy a Közel-Kelet egészét megrengető katasztrófa lenne, ha nemzetiségi és vallási választóvonalak mentén szétszakadna az ország. Ezért Szíria egységét meg kell őrizni, a válság kezelésében pedig „nem szabad fenyegetni szárazföldi csapatok bevetésével" - utalt a Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogató orosz kormányfő az Aszad-rendszer megdöntésére törekvő Szúd-Arábia minapi bejelentésére.

Fenyegetések helyett párbeszédre van szükség a szíriai kormány és az ellenzék között, és Oroszország ebben kész az együttműködésre, éppen úgy, mint a terrorizmus elleni küzdelemben. A Nyugat magatartása azonban "nevetséges", és az Iszlám Állam terrorszervezet hálás lehet a Nyugatnak, amiért aláássa a terror elleni összefogást - mondta Dmitrij Medvegyev. Hangsúlyozta, hogy a helyzet rendezésének másik kulcseleme a katonai dialógus Oroszország és a Nyugat között. Orosz és amerikai katonai vezetőknek rendszeresen egyeztetniük kell egymással - emelte ki.

Az orosz kormányfő a nemzetközi menekültválságról azt mondta, hogy a Nyugat politikája miatt kialakult globális instabilitás hatására „migrációs összeomlás" fenyeget. Kifejtette, hogy „hatalmas népvándorlás" kezdődött, amelynek során bűnözők és terroristák ezrei áramlanak Európába, magukat menekültnek álcázva, azzal a szándékkal, hogy elpusztítsák az európai kultúrát. Vannak köztük "semmittevők" is, akik szintén menekültnek mondják magukat, pedig csak jobb életet akarnak - tette hozzá. Az orosz politikus hangoztatta, reméli, nem lesz szükség egy „harmadik globális megrázkódtatásra" ahhoz, hogy a Nyugat felismerje az együttműködés fontosságát.

A beszéd után a hallgatóság kérdéseire válaszolva kifejtette, hogy a Nyugat előtt két út áll, a közös érdekeken, mindenekelőtt a terrorizmus elleni fellépésen alapuló együttműködés Oroszországgal és a közös béketeremtés a Közel-Keleten vagy az állandó és térségiből globálissá szélesedő konfliktus.

Dmitrij Medvegyev előtt Manuel Valls francia miniszterelnök mondott beszédet a konferencián, aki hangsúlyozta, hogy Párizs tiszteletben tartja Oroszország érdekeit és tudja, hogy az iszlamista terror közös ellenség. Ugyanakkor a béketeremtés előfeltétele a civil lakosság bombázásának leállítása - tette hozzá.

Kiemelte, hogy elkezdődött a "hiperterrorizmus" korszaka, és újabb "nagyszabású terrortámadásokkal" kell számolni. A veszély elhárításához összefogásra és fegyveres harcra van szükség ott, ahol a terroristák megszervezik magukat, így Szíriában és Líbiában, a nyugati társadalmakban pedig fel kell tartóztatni és vissza kell fordítani a fiatalok radikalizálódásának folyamatát.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár beszédében élesen bírálta Oroszországot, de együttműködést is ajánlott. Kifejtette, hogy Moszkva nukleáris csapásmérő erejét fitogtatva szomszédsága megfélemlítésére és Európa stabilitásának gyengítésére törekszik, de számolnia kell azzal, hogy a folyamatos leszerelés ellenére a NATO elrettentő erejének továbbra is része a "nukleáris komponens". Hozzátette, hogy a NATO a "védekezés és párbeszéd" kettős stratégiáját követi, és bizalomépítő lépésként valamennyi hadgyakorlatáról előre közöl adatokat a honlapján. Egyben bíztatónak nevezte megbeszélését Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, akivel megállapodtak abban, hogy megvizsgálják a NATO-Oroszország Tanács összehívásának lehetőségét.

Forrás: MTI Fotó: kremlin.ru

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.