Pesti Srácok

Megszólalt a Nyakót beelőző néni

Megszólalt a Nyakót beelőző néni

A vasárnapi boltzárról népszavazást kezdeményező Erdősi Lászlóné azt közölte, határozott álláspontja az, hogy nem ért egyet az üzletek vasárnapi nyitva tartásával, véleménye kialakításában pedig egyetlen párt sem befolyásolta.

- írta herceghalmi keltezésű sajtóközleményében Erdősi Lászlóné, Erdősi László herceghalmi független polgármester felesége.

PestiSracok facebook image

A kérdése úgy szól, „Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek - a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény szerint - továbbra is zárva tartsanak vasárnap?"

Kedden két, a vasárnapi boltzárral kapcsolatos kérdést is benyújtottak a Nemzeti Választási Irodához. Az elsőt Erdősi Lászlóné, a másodikat néhány másodperccel később Nyakó István szocialista politikus. Az MSZP szerint mindez úgy fordulhatott elő, hogy több "kopasz férfi" akadályozta politikusát.

Mivel a népszavazásról szóló törvény szerint egy kérdés benyújtása után már nem nyújtható be azonos tárgyú kérdés az előbbi hitelesítését megtagadó döntés jogerőre emelkedéséig, ha Erdősi Lászlóné kérdése megfelel a jogszabályi előírásoknak, akkor az kerül a Nemzeti Választási Bizottság elé.

Forrás: MTI Fotó: 24.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.