Pesti Srácok

Nőtt a tegnapi ankarai merénylet halottainak száma

null

Legalább 34-en meghaltak és 125-en megsebesültek, amikor gépkocsiba rejtett pokolgép robbant vasárnap este Ankara belvárosában. A legfrissebb közlés szerint 19 embert súlyos állapotban kezelnek a kórházban. Ez volt a harmadik merénylet tavaly október óta a török fővárosban.

A kormányzó tájékoztatása szerint a robbanószerrel megrakott gépkocsit a város központjában lévő Kizilay tér mellett repítette levegőbe egy öngyilkos merénylő. A Dogan török hírügynökség jelentése szerint a robbanószerrel megtömött autó akkor robbant fel, amikor a tér egyik buszmegállójában hátulról belerohant az egyik buszba. A detonáció olyan hatalmas erejű volt, hogy két és fél kilométerre is hallották és látták a helyszín felett gomolygó füstöt. A helyszínre sok tűzoltót és mentőt vezényeltek. A teret a hatóság lezárta attól tartva, hogy második robbanás követheti az elsőt.

Ahmet Davutoglu török miniszterelnök az eseményt követően rendkívül ülésre hívta össze a biztonsági tanácsot.

PestiSracok facebook image

A mostani merényletet az előzővel ellentétben ugyan nem a város kormányzati negyedében hajtották végre, hanem az egyik legforgalmasabb ankarai bevásárlóközpont közvetlen közelében, a robbantás így is mindössze 300 méterre történt a belügyminisztérium épületétől.

Az Egyesült Államok ankarai nagykövetsége a török kormányra hivatkozva éppen két nappal ezelőtt adott ki egy figyelmeztetést, miszerint terrortámadás történhet a török főváros központjában. A nagykövetség ezért arra kérte az amerikai állampolgárokat, hogy kerüljék az esetleges terrortámadás környékét is.

Egyelőre semmilyen szervezet nem vállalta magára a terrortámadás elkövetését. Egy a neve elhallgatását kérő magas rangú török kormányzati tisztségviselő elmondta, hogy a rendőrség adatai alapján kurd fegyveresek hajtották végre a támadást. Az egyik elkövető nő volt - fűzte hozzá.

Még nincs egy hónapja, hogy 29-an meghaltak, 81-en pedig megsebesültek Ankarában egy robbantásos merényletben, amelynek elkövetését a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű szervezethez köthető Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) nevű csoport vállalta magára.

Az első nyomok azt sugallják, hogy a PKK vagy egy hozzá kapcsolódó csoport követte el a vasárnapi terrortámadást – mondta egy biztonsági tiszt.

A törökországi kurd kisebbség érdekeit is képviselő Népi Demokratikus Párt (HDP) közleményben ítélte el a vasárnapi öngyilkos merényletet, és mély együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. A HDP megnyilatkozása azért fontos, mert a pártot gyakran azzal vádolják, hogy a Kurdisztáni Munkáspárt politikai szárnya. A párt ezt tagadja.

Közben a nemzetközi közösség vezetői elítélték a vasárnapi ankarai merényletet, és részvétüket nyilvánították az áldozatok miatt.

Francois Hollande francia elnök kifejezte mély együttérzését a török néppel. „Franciaország Törökország mellett áll a terrorizmus elleni harc folytatásában” – olvasható Hollande üzenetében. A francia államfő nem sokkal korábban az Elefántcsontparton elkövetett merénylet miatt is adott ki közleményt. A Grand-Bassam üdülővárosban történt támadásban egy francia állampolgár is meghalt.

Matteo Renzi olasz miniszterelnök azt írta a török elnöknek és a kormányfőnek küldött üzenetében, hogy mély szomorúsággal tölti el a szörnyű tett. „A terroristáknak fel kell fogniuk: bármennyire gyilkos is gyűlöletük, nem tudnak sem megtörni, sem megingatni bennünket. A nemzetközi közösség szigorúan, egységesen és határozottan meg fogja torolni tetteiket” – szögezte le.

David Cameron brit kormányfő megdöbbentőnek, Vlagyimir Putyin orosz elnök embertelennek nevezte a merényletet.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára azt írta közleményében: „Semmi nem indokolhatja az ilyen kegyetlen erőszakot. A NATO-erők együttérzők Törökországgal, és mellette állnak, eltökéltek abban, hogy felveszik a harcot a terrorizmus minden formájával szemben.”

John Kirby, az amerikai külügyminisztérium szóvivője pedig azt közölte: „Megerősítjük, hogy szilárd szövetségese vagyunk a NATO-tag Törökországnak a mindannyiunkat fenyegető terrorizmus elleni harcban.”

Elítélte a merényletet Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is.

Forrás: MTI

Fotó: AFP

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.