Pesti Srácok

Putyin elrendelte az orosz haderő fő részének kivonását

null

Elrendelte a Szíriában harcoló orosz katonai erő fő része kivonásának megkezdését hétfőn Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Az állami televízió nyilvánossága előtt, Szergej Sojgu orosz védelmi és Szergej Lavrov külügyminiszter jelenlétében nyilatkozó Putyin megítélése szerint a több mint öt hónappal ezelőtt megkezdett orosz katonai beavatkozás egészében elérte célját Szíriában.

Az elnök szavai szerint a csapatkivonásnak kedden kell megkezdődnie. Vlagyimir Putyin egyúttal elrendelte, hogy Oroszország vállaljon intenzívebb szerepet a békefolyamatban a szíriai konfliktus lezárása érdekében. "Katonáink hatékony munkája megteremtette a békefolyamat megteremtésének feltételeit" - mondta. "Úgy gondolom, hogy a védelmi minisztérium és az orosz fegyveres erők elé kitűzött feladat, az egészét tekintve, megvalósult. Az orosz haderő részvétele mellett a szíriai fegyveres erők és a hazafias szíriai erők képesek voltak alapvető fordulatot elérni a nemzetközi terrorizmus elleni harcban és magukhoz ragadták a kezdeményezést szinte minden vonatkozásban" - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Az orosz elnök szerint a lépésnek ösztönzően kell hatnia a szíriai politikai párbeszédre. Kijelentette, hogy a döntéssel kapcsolatban egyeztetett Bassár el-Aszad szíriai elnökkel. A szír elnök egyetértett Putyin lépésével. Dmitrij Peszkov orosz külügyi szóvivő szerint Putyin telefonon beszélt Aszaddal.

Putyin ugyanakkor leszögezte, hogy a Latakia tartománybeli Hmejmimben lévő orosz légi bázis és a tartuszi kikötőben működő orosz haditengerészeti létesítmény folytatja tevékenységét. Az orosz elnöki bejelentés a csapatkivonás ütemezére nem terjedt ki.

A Kreml a bejelentést arra a napra időzítette, amikor Genfben újrakezdődtek a szíriai polgárháborúban szembenálló felek között (a tűzszünetből kizárt iszlamista terrorszervezetek kivételével), az ENSZ égisze alatt folytatott tárgyalások.

Forrás: MTI

Fotó: mapof.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.