Pesti Srácok

A Századvég szakértője szerint százmilliárd hiányzik az oktatási rendszerből

null

Mintegy százmilliárd forint hiányzik az oktatási rendszerből, amit a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ jelzett is, ezt a kormány várhatóan idén kipótolja – mondta György László, a Századvég Gazdaságkutató Intézet vezető közgazdásza az M1 aktuális csatorna esti műsorában.

Hozzátette: az Eurostat adatai szerint 0,3 százalékkal van Magyarország elmaradva az uniós átlagtól a bruttó hazai termék (GDP)-arányosan oktatásra fordított összegben, ami körülbelül ennek a százmilliárd forintnak felel meg.

Az átlageredményeket nézve a magyar diákok az OECD középmezőnyének alján helyezkednek el, azonban ez nagyon egyenlőtlenül oszlik el az országban – ismertette. Nagy a különbség a világ élvonalát képviselő elitgimnáziumok és vidéki leszakadó területek között – mutatott rá.

PestiSracok facebook image

Ez a szakértő szerint arra vezethető vissza, hogy a 2013-as átalakítás előtt az önkormányzatok voltak a fenntartók többségében, amelyeknek 20, majd 50 százalékban kellett volna finanszírozni az iskolákat. Mivel sok önkormányzatnak nincsenek saját bevételei, a 20 százalékot sem sikerült kitermelniük sok esetben. Az oktatás irányításának központosításával a területi egyenlőtlenség enyhítését szeretnék elérni – mondta.

Forrás: MTI, fotó: munkavedelem.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.