Pesti Srácok

Törökország: új stratégia kell az Iszlám Állam ellen

Törökország: új stratégia kell az Iszlám Állam ellen

A jelenlegi stratégia, amely elsősorban az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet elleni légicsapásokra összpontosított, nem tudta megállítani az IÁ eszméinek terjedését - írta Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő a Daily Sabah című angol nyelvű kormánypárti török napilap szombati számában.

Kifejtette: a muzulmán országoknak és a nyugati világnak együtt kell működnie az IÁ elpusztítása érdekében, ugyanakkor sürgősen szükség van egy új politika kidolgozására is. Az elhúzódó szíriai polgárháború csak táplálja a terrorszervezetet, minél tovább tart a konfliktus, annál inkább nő az IÁ ereje - olvasható a cikkben.

Kalin arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövőben a titkosszolgálati információk megosztása lesz az egyik kulcs a tervezett terrorakciók megelőzéséhez.

PestiSracok facebook image

Törökországban legutóbb február közepén merült fel, hogy az IÁ ellen kizárólag légicsapásokkal nem lehet végső sikert elérni.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a müncheni biztonságpolitikai fórumon azt nyilatkozta, hogy Törökország, Szaúd-Arábia és néhány európai szövetségese szükségesnek tartja a szárazföldi katonai akciót Szíriában. Hangsúlyozta: ám ezt egymagában elvárni Törökországtól se nem helyes, se nem reális. Ha ilyen lépésre kerülne sor, akkor azt közösen kell végrehajtani, akár csak a légitámadásokat - tette hozzá a külügyminiszter.

Cavusoglu ugyanakkor arról számolt be, hogy az Egyesült Államok vezette terrorizmus-ellenes koalíció nem jutott megegyezésre a javaslattal kapcsolatban, valamint a beavatkozás részletes stratégiájáról sem folytattak komoly vitát.

Ismet Yilmaz török védelmi miniszter azonban tagadta, hogy Ankara egyáltalán tervezett volna ilyet. Mint fogalmazott: "fel sem merült", hogy Törökország szárazföldi erőket vezényeljen a szomszédos országba.

Forrás: MTI

Fotó: dailysabah.com

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.