Pesti Srácok

Új lakások építését ösztönzik a nemzeti otthonteremtési közösségek

null

Az új lakások építésének ösztönzését nevezte a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló javaslat céljának Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter csütörtökön az Országgyűlésben. Rogán Antal hangsúlyozta ugyanakkor, hogy lakás-takarékpénztárakat a kormány továbbra is fontosnak tartja és a következő években is anyagilag változatlan formában támogatni fogja.

A javaslatot jegyző tárcavezető expozéjában az mondta, a nok-ról szóló előterjesztés elfogadása hozzásegít ahhoz, hogy az új lakások építésének üteme felgyorsuljon. Ezt fontos nemzetgazdasági célnak nevezte, hivatkozva arra, hogy új lakások építésében Magyarország elmarad régió országaitól. Hozzátette, 2014-es adatok szerint Magyarországon az új lakások építések száma 10 főre jutva a lengyelországinak a negyede, a csehországinak harmada, a szlovákiainak pedig körülbelül a fele.

Rogán Antal hangsúlyozta ugyanakkor, hogy lakás-takarékpénztárakat a kormány továbbra is fontosnak tartja és a következő években is anyagilag változatlan formában támogatni fogja. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy ezeknek a kifizetéseknek a 95 százalékát lakásfelújításra és használt lakás vásárlásra fordítják.

PestiSracok facebook image

Az új lakások építését a miniszter az GDP és a munkahelyteremtés szempontjából is fontosnak tartotta, mert indoklása szerint egy új lakás építése nyolcszor akkora mértékben járul hozzá a nemzeti össztermék növekedéséhez, mint egy lakásfelújítás, és munkahelyekben is többet jelent.

Míg a lakás-takarékpénztárak esetében a megtakarítást a futamidő végén használják fel, addig a kormány most azt javasolja, hogy az új lakások építése folyamatos legyen, így nem a 10 éves futamidő végén lenne 300 lakás, hanem évente adnának át harmincat - érvelt Rogán Antal. Fontosnak tartotta azt is, hogy biztonságban kell tudni a közösséghez csatlakozó emberek pénzét, ezért jelezte, hogy a javaslat nagyon szigorú előfeltételeket szab az állami támogatásnak.

Hangsúlyozta azt is, hogy az állami támogatást nem a cég, nem a szervező, és nem a közösség, hanem a megtakarító magánszemély kapja. Rogán Antal szerint fontos a közösségben résztvevő emberek egymással szembeni szolidaritásának érvényesítése is, amelynek érdekében a javaslat szigorú biztosítékokat vezet be, így a jelzálogjog érvényesítését szabadabbá teszi azzal szemben, aki nem teljesíti befizetési kötelezettségét.

A javaslat szerint a nok-hoz csatlakozó tagok kötelezettséget vállalnak egy meghatározott összeg befizetésére, előre meghatározott ütemben. Az új lakás vásárlásához a megtakarításon felül még hiányzó összeget a közösség kamatmentesen megelőlegezi azoknak a tagoknak, akiket sorsolással választanak ki a több mint 10 éves futamidő alatt.

A törvényjavaslatot kivételes eljárásban tárgyalja a Ház, szerdán terjesztette be a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter és csütörtökön már szavaznak róla.

Forrás: MTI Fotó: origo.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.